Hirdetés

Távközlési támogatás

Új kiírás a Tudásalapú Gazdaság Projekt témakörben Kilencmillió eurót különített el a kormány arra a programra, amelynek a keretében önkormányzatok, illetve oktatási és művelődési intézmények távközlési infrastruktúráját kívánják fejleszteni. A román kormány, valamint a Világbank által támogatott Tudásalapú Gazdaság Projekt keretében működő programot mutatnak be ezekben a napokban az ország több városában a távközlési és információtechnológiai minisztérium munkatársai.

Gazda Árpád

2008. június 27., 00:002008. június 27., 00:00

A 2005-ben elindult projekt célja a kommunikációs hátránnyal küszködő települések önkormányzatainak, oktatási és kulturális intézményeinek, vállalkozásainak távközlésiinfrastruktúra-fejlesztése.
Az új pályázat finanszírozására a minisztérium kilencmillió dollárt különített el, ebből egy részt kizárólag a most bemutatott program keretében igényelhetnek az iparűzési engedéllyel rendelkezők, vidéki családi vállalkozások, kisvállalatok, illetve mezőgazdasági társulások, valamint olyan egyetemek, intézmények, amelyek mezőgazdasági jellegű kutatással, fejlesztéssel foglalkoznak.
A program lebonyolítói három célcsoportba sorolták mindazokat a természetes és jogi személyeket, akik, illetve amelyek vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. Az első csoportba az iparűzési engedéllyel rendelkező személyek, valamint a mikrovállalkozások tartoznak. Ebben az esetben a maximális összeg 33 450 lej, és 15 százalékos önrészre van szükség. A második kategória a kis- és közepes vállalkozásoknak, a mezőgazdasági társulásoknak és szövetkezeteknek, valamint a termelői csoportoknak szól, ez esetben legtöbb 223 000 lej igényelhető, és 25 százalék az önrész aránya. A harmadik célcsoportba azok a konzorciumok tartoznak, amelyek legkevesebb egy-egy kis- és közepes vállalkozásból, valamint egy egyetemből vagy kutatóintézetből állnak, ugyanakkor a kutatási-fejlesztési intézmények, egyetemek önállóan is pályázhatnak, ha különálló jogi személyiséggel rendelkeznek, és a kereskedelmi jogszabályok szerint működnek. Ebben a kategóriában a maximális összeg 446 000 lej, és az igénylőknek 40 százalékos önrésszel kell rendelkezniük.
A szaktárca a vissza nem térítendő összegekkel azokat a projekteket kívánja támogatni, amelyek célja a korszerű számítástechnikai eszközök beszerzése, illetve a licencek, újítások, találmányok, számítógépes programok használati jogának a megszerzését is finanszírozzák. Ugyanakkor az e-business tárgykörébe tartozó üzleti tervek kidolgozását, az ilyen tárgyú piackutatást, illetve a munkaerő-képzési költségeket is megtéríti a finanszírozó, és támogatja a nemzetközi kiállításokon, vásárokon való részvételt, valamint az on-line kereskedést.

Máthé Éva


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés