
Az új beruházások helyett a romániai cégek pénzügyi vezetői továbbra is inkább a vállalati átszervezést részesítik előnyben a gazdasági stabilitás vagy növekedés érdekében – derült ki a Deloitte Románia tanácsadó cég friss felméréséből.
2014. február 24., 16:292014. február 24., 16:29
Ahmed Hassan menedzser elmondása szerint a hazai cégek legfőbb célja az üzleti forgalom növelése és a költségek visszaszorítása, ennek eléréséért azonban csak kevesen hajlandóak befektetni. „A felmérés azt mutatja, hogy a pénzügyi szektor továbbra is instabil Romániában, vagyis a makrogazdasági mutatók javulása ellenére a vállalatvezetők többsége óvatos.
A megkérdezettek meglátása szerint még mindig nehéz időket élünk, ennek ellenére javulást tapasztaltunk a korábbi években készült felmérésekhez képest” – magyarázta az illetékes. Hassan úgy véli, a pénzügyi igazgatókra nehéz feladat vár a továbbiakban, ugyanis meg kell találniuk az egyensúlyt a vállalkozás nyereségességének fenntartása, valamint az új technológiáknak és piacoknak való megfelelés között.
A Deloitte Románia felmérése szerint a hazai cégvezetők – az európai gazdasági adatok javulásának köszönhetően – optimistábbak, mint a korábbi években: közel 93 százalékuk számít a romániai gazdaság növekedésére ebben az évben. A fél évvel ezelőtt készült statisztika szerint ezzel szemben a közép-kelet-európai térség más országaihoz viszonyítva rendkívül borúlátónak bizonyultak.
A tanácsadó cég ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy tavaly az ipari és mezőgazdasági termelés várakozáson felül teljesített, mivel jelentősen növekedett az exportkereslet, így még korai lenne arról beszélni, hogy ebben az évben is hasonló előrelépés várható-e.
„Emellett az is problémát jelent, hogy a kormány számottevő adóterhet ró a vállalkozásokra, így ha állami szinten nem segítik a cégeket, könnyen előfordulhat, hogy kevesen mernek új beruházásokba belevágni, ez pedig komolyan befolyásolhatja a bruttó hazai termék (GDP) alakulását” – kommentálta a felmérést a Deloitte Románia.
A tanácsadó cég beszámolójából egyébként az is kiderült, hogy a pénzügyi igazgatók nagy része, 60 százalékuk szerint Romániában még mindig rendkívül nehéz a vállalkozásoknak hitelt igényelni, az általános meglátás alapján ugyanakkor a következő évben a hazai bankok csökkentik a kamatokat.
A Deloitte Románia hatodszor készíti el a felmérést: ezúttal 600 pénzügyi igazgatót kérdeztek Románia mellett többek között Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Szlovéniában és Szlovákiában.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!