
Miközben a nagy-britanniai politikum egy része szigorúan korlátozná a bevándorlást a szegényebb európai uniós országokból, a brit munkaadók örülnek a munkaerő-piaci korlátozások feloldásának, hiszen a Romániában közzétett állásajánlatok csaknem 40 százaléka a szigetországból érkezett januárban – derül ki a Tjobs.ro on-line álláskeresési platform összesítéséből.
2014. február 17., 17:092014. február 17., 17:09
A szakértők közleményükben arra is rámutattak, hogy a korlátozások megszüntetését a munkakeresők is üdvözölték, ugyanis tavalyhoz képest jelentősen emelkedett a brit állások iránti kereslet.
A statisztikák szerint a legtöbb (közel 63 ezer) külföldi álláskínálat már 2013-ban is Nagy-Britanniából érkezett – ezt követte Németország 46 ezer és Görögország 16 ezer ajánlattal –, ennek ellenére a romániai munkavállalók többsége, több mint 78 ezer személy németországi munkára jelentkezett, míg a brit állásra pályázók száma nem érte el a 70 ezret a Tjobs.ro platformján.
Ez év januárjában, attól kezdve, hogy az EU-s szabványok értelmében Nagy-Britanniának fel kellett oldania a román és bolgár állampolgárok számára a munkaerőpiaci-korlátozásokat, jelentősen módosult az on-line munkakeresők viszonyulása. Az év első hónapjában a legtöbb internetes álláskínálat továbbra is Angliából (37,7 százalék), Németországból (11,8 százalék) és Görögországból (11,5 százalék) érkezett, a nagy-britanniai állásokra jelentkező romániaiak aránya viszont 24 százalékkal haladta meg a németországi munkára pályázókét.
A Tjobs szakértői szerint az álláskeresők magatartásának gyors változása annak tudható be, hogy a külföldiek brit munkavállalását a londoni kormány és a helyi sajtó is erősen mediatizálta. Amint a közleményből kiderült: a szigetországi munkaerőpiac iránti érdeklődés robbanásszerű növekedése 2011-ben is észlelhető volt, akkor a platformon keresztül közel 145 ezer személy utazott volna Angliában, az érintettek száma azonban 2012-ben 91 ezerre, 2013-ban pedig 69 ezerre csökkent.
A Tjobs.ro felmérése szerint a brit munkaadók majdnem fele, 40 százalékuk ez év januárjától hosszú távú, minimum 12 hónapos munkaszerződést ajánlott a romániai álláskeresők számára. Az álláshirdetők 37 százaléka nem tüntette fel a szerződés típusát, 13 százalékuk pedig legfeljebb 12 hónapig szerződteti a jelentkezőket.
A statisztikából az is kiderül, hogy a munkáltatók 35 százaléka fedezi a különböző biztosítási kiadásokat a munkavállalókkal szemben, 15 százalékuk az utazással és szállással kapcsolatos költségeket is állja, míg 10 százalékuk a napi étkezést is biztosítja.
A brit munkaadók januárban a tavalyihoz hasonló arányban hirdettek meg gyermekgondozói állásokat, ezzel szemben a vendéglátó-ipari és turisztikai szabad állások 20 százalékkal csökkentek, míg az egészségügyi jellegű munkahelyek aránya 12,3 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!