
A tanácsadó cég arra is felhívja a figyelmet, hogy Romániában az egy főre jutó vásárlóerő gyakorlatilag nem marad el a magyarországitól.
Fotó: Jakab Mónika
Romániai beruházásra biztatja a magyarországi cégeket a CFI Hungary Zrt. tanácsadó cég. Arra is felhívják a potenciális befektetők figyelmét, hogy az ország magyarlakta részein nincs, más területein pedig gyorsan áthidalható a nyelvi probléma.
2020. december 09., 07:502020. december 09., 07:50
A romániai piacon több szektorban továbbra is komoly igény van szakmai és pénzügyi befektetők megjelenésére; bár Magyarország több szempontból előnnyel indult a befektetők versenyében, az utóbbi időben mintha elveszítette volna lendületét – közölte a CFI Hungary Zrt. tanácsadó cég az MTI-vel.
Szabó Zsolt, a befektetési és felvásárlási tanácsadással foglalkozó, nemzetközi CFI csoport helyi irodájának szenior tanácsadója a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy
Ez azt jelenti, hogy Magyarország Romániában a 2007-es 8. helyről 2019-re a befektetői rangsor 11. helyére csúszott vissza, érdemben elmaradva például a nyelvi kapcsolódással nem rendelkező Csehország mögött.
például az élelmiszerellátási láncban, a gabona feldolgozásával foglalkozó üzemekben, bioetanol- vagy keményítőgyárakban. A romániai piacon alig gyártanak gyógyszer- és vegyipari alapanyagokat, táplálékkiegészítőket, sok helyen akadozik a hulladékfeldolgozás, nagy az igény építőipari alapanyagokra, acélipari termékekre.

Az utóbbi években folyamatosan növekedett a romániai külföldi működőtőke-állomány (Foreign Direct Investment – FDI) értéke, az erdélyi régió FDI-állománya szintén gyarapodott, és országos részaránya is növekedett – derül ki az Erdélystat legfrissebb elemzéséből. Nem mindenhol fényes azonban a helyzet: Partium, É
– írják a közleményben.
A közleményben ismertetik, hogy a Román Nemzeti Bank adatai szerint az országban mintegy 2 milliárd euró értékű beruházást hajtottak végre külföldi cégek 2020 első 9 hónapjában. Bár az országba érkező külföldi működőtőke befektetés (FDI) mértéke a világjárvány miatt az év első 9 hónapjában 56 százalékkal csökkent a 2019-es szinthez képest, ezzel együtt is igaz, hogy az ország a 2007-es uniós csatlakozása óta az egyik legnépszerűbb európai befektetési célpont.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!