2009. augusztus 24., 08:222009. augusztus 24., 08:22
„Semmi kétségünk, hogy minden rendbe fog jönni. Nem lesz könynyű ekkora segítséget adni az iparágnak a pénzügyi-gazdasági válság idején, de meg fogjuk tenni” – mondta Putyin az észak-szibériai Mirnijben, ahol meglátogatta az Alrosa egyik új bányáját. Elmondta, hogy a kormány az idén eddig már 3,7 milliárd rubelről 14,5 milliárd rubelre növelte a drágakövek vásárlására szánt keretét, de szerinte „ez még kevés”. Hozzátette: a kormány az Alrosa 3,6 milliárd dolláros hazai és külföldi adósságának átalakításában is segédkezni fog.
A dél-afrikai De Beers fő vetélytársa a világpiacon, az Alrosa adja az orosz gyémánttermelés 97 százalékát és a világtermelés negyedét, és bányászata a fő bevételi forrása Jakutföld 950 ezres lakosságának. Az Alrosa exportjának több mint fele hagyományosan az Egyesült Államokba irányul. „Megértjük, hogy ez az ágazat, amely komoly bevételt termel a szövetségi és a térségi költségvetésnek, nehéz helyzetbe került a világpiaci helyzet miatt, és segítségre van szüksége” – mondta Putyin.
Utolsó adat szerint júniusban a teljes orosz export 24,5 milliárd dollár volt, alig több mint a fele az egy évvel korábbi 43,8 milliárdnak. Ezt a visszaesést nagyrészt az ásványi nyersanyagok és energiahordozók olcsóbbodása és keresletük csökkenése okozta, hiszen ezek a teljes orosz kivitelnek több mint 60 százalékát teszik ki. Az első hét hónapban például 36,9 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezett Európába Ukrajnán át, mint a tavalyi első hét hónapban, az ukrán energiaügyi minisztérium múlt héten kiadott statisztikája szerint. Ez nemcsak az orosz–ukrán vita miatti, januári leállást tükrözi, hanem az ez évi általános keresletcsökkenést is. Oroszország hazai össztermékes (GDP) az idei második negyedévben 10,9 százalékkal, az első negyedévben 9,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.