Fotó: Agerpres
2010. augusztus 02., 09:252010. augusztus 02., 09:25
Magyarázatot kért a Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium a Románia új turisztikai arculatát kidolgozó cégtől arra vonatkozóan, miért hasonlít szembetűnő módon a logóban szereplő levél egy brit szállítási vállalat szimbólumához. „Az én meglátásom szerint a minisztérium törvényesen járt el. Nem tudom, hogyan dolgoztak az arculat kialakítói, de a szerződés a biztosíték arra, hogy a felelősség az övék” – nyilatkozta Elena Udrea idegenforgalmi miniszter.
Románia turisztikai arculatának alkotói része 94 600 euróba került, a különbözet 900 ezer euróig a piackutatás ára, közölte a minisztérium sajtóosztálya. A pénzt az Európai Unió biztosította, amely további, mintegy 74 millió euróval támogatja Romániának turisztikai célpontként való külföldi népszerűsítését. A tájékoztatás szerint a THR/TNS nemzetközi konzorcium által tervezett országimázst átfogó piackutatás után hozták létre, ezt Romániában és a romániai turizmus szempontjából nyolc legfontosabb államban – Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Oroszországban, Ausztriában, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Magyarországon – végezték. A kutatás során 10 800 alanyt kérdeztek meg telefonon, 90-et közvetlen módon, két célcsoportot vizsgáltak, öt workshopot tartott a tervezőcsoport és három branding councilra került sor. A Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium pénteken kért az arculattervező THR/TNS cégtől magyarázatot az országarculatban szereplő és egy céges logóban található levél közötti hasonlóságra, leszögezvén, addig nem fizetnek, amíg nem tisztázzák a kérdést.
A THR/TNS társaság azt állítja, hogy Románia új turisztikai arculata és minden eleme saját tervezésű, így eredetinek kell tekinteni, a felfedezett hasonlóság az interneten található hasonló jellegű szimbólumok hatalmas mennyiségével magyarázható. A THR/TNS ugyanakkor jelezte, a kormány kérheti további grafikai elemek beépítését a logóba. A THR/TNS nagy tapasztalattal rendelkezik ország arculatok kidolgozásában, a nevéhez fűződik Argentína, Spanyolország és Horvátország idegenforgalmi imázsának elkészítése. Az ország új turisztikai arculatát kidolgozó cég válaszának kézhez vételét követően a minisztérium hétfőre, augusztus 2-ára összehívta a Románia turisztikai arculatával foglalkozó tanácsot. Románia új idegenforgalmi arculatát csütörtökön mutatták be a sanghaji világkiállításon, Elena Udrea, Nadia Comăneci, Ilie Năstase, Gheorghe Hagi és Gheorghe Zamfir jelenlétében.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.