2009. február 11., 13:512009. február 11., 13:51
A szakszervezet szerdán bejelentette: március elsejétől tiltakozó megmozdulásokat szervez, amennyiben a kormány a mezőgazdaságnak nem különíti el a költségvetés legalább négy százalékát. Az Agrostar tagjai országszerte kordont vonnak a vámigazgatóságok épületei köré,
mivel szerintük az 1,37 százalékos támogatás a mezőgazdasági termelők csődjét és a munkanélküliség növelését eredményezi. „Ekkora költségvetéssel jelentősen csökkennek majd a támogatások, ami drámai helyzetbe sodorja a román mezőgazdaságot. Sokan kénytelenek lesznek feladni vállalkozásuk” - nyilatkozta Ştefan Niculae, az Agrostar elnöke.
Elégedetlenek ugyanakkor a juhtenyésztők is, akik a közvetlen értékesítést tiltó rendelkezések érvénytelenítését követelik. Ennek érdekében csütörtökön tiltakozást szerveznek az Országos Állategészségügyi Hatóság székhelye előtt. Érvelésük szerint a hatóság ezen rendelkezése a nagyáruházaknak kedvez, kizárva a piacról az állattenyésztők hazai termékeit.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.