Hirdetés

Szerdától nő a minimálbér

A szakszervezetek folyamatosan növelnék a minimálbért, ám a szakértők egy része szerint nem kellene központilag megszabni az értékét, hanem a piacnak kellene azt meghatározni – fejtették ki a Krónika által megkeresett szakemberek, amikor annak kapcsán faggattuk őket, hogy szerdától az eddigi 975 lejről 1050 lejre nő a minimálbér bruttó értéke.

Bíró Blanka

Bálint Eszter

2015. június 30., 19:032015. június 30., 19:03

2015. június 30., 21:402015. június 30., 21:40

A módosítást a kormány által 2014 decemberében elfogadott kormányhatározat tartalmazza. Így július elsejétől óránként 6,225 lej jár majd a munkavállalóknak a heti átlagban számolt 168,667 ledolgozott óráért.

Nő a közúti bírság értéke

Nő július elsejétől a kiróható közúti bírság értéke, miután ettől az időponttól 1050 lejre emelik a minimálbért, így a büntetéspont is 105 lejre emelkedik. A KRESZ értelmében ugyanis a büntetőpont a mindenkori minimálbér 10 százalékának felel meg.

A minimálbér-emelésnek közel 1,5 millió munkavállaló lesz a haszonélvezője, közülük 490 ezer közalkalmazott, 980 ezren pedig a magánszférában dolgoznak. A vonatkozó jogszabályok értelmében ha valakit a kormány által garantált legkisebb fizetésnél alacsonyabb öszszegért alkalmaznak, az kihágásnak minősül, és 1000 és 2000 lej közötti bírsággal sújtható a munkaügyi felügyelők által.

A minimálbér-emelés egyébként alaposan megemeli a munkáltatók kiadásait, hiszen a 75 lejes fizetésemelés számukra 93 lej többletköltséget jelent, vagyis a cég számára az 1050 lejes fizetés tulajdonképpen 1292 lej kiutalását feltételezi – számolta ki az Avocatnet.ro. Eközben a minimálbérrel alkalmazott munkavállaló 777 lejt fog kézhez kapni a jelenlegi 724 lej után.

Az átlagbér 60 százalékát kérik

A minimálbér-növekedés csak akkor lehet valójában hatásos, ha egy folyamat része – szögezte le megkeresésünkre Bong Vilmos. Az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés Kovászna megyei szervezetének elnöke kifejtette, hiába emelkedik most 75 lejjel a legkisebb fizetés, ha azután évekig ugyanazon a szinten „felejtik”. Emlékeztetett, a szakszervezetek célja, hogy a minimálbér elérje az országos átlagbér 60 százalékát, ez különben Románia által az EU-ban vállalt kötelezettség is.

„Ha a minimálbér eléri ezt a szintet, akkor valósul meg a megtermelt javak tisztességes elosztása, egy rendesen működő országban ez az arány érvényesül. Jelenleg ettől még messze állunk, hiszen a megemelt minimálbér sem több, mint az átlagbér 40 százaléka” – mondta Bong Vilmos.

Egy kis kronológia

A minimálbér szintjét kormányhatározattal szabják meg év végén a következő esztendőre. 2014-ben a 2013 novemberében elfogadott határozattal két szakaszban 50-50 lejjel nőtt a minimálbér, januártól 800 lejről 850 lejre, júliustól pedig 900 lejre emelkedett a kormány által garantált legkisebb fizetés. 2013-ban is két szakaszban emelték az összeget, előbb februárban 750 lejre, majd júliusban 800 lejre. 2012-ben a minimálbér 700 lej volt, 2011-ben pedig 670 lej.

Biztatónak tartja ugyanakkor, hogy az elmúlt két évben növekedett ez az érték, és abban reménykedik, hogy a szakszervezetek további emelésről tudnak megegyezni a kormánnyal. Mint fogalmazott, igyekeznek minden szemszögből elfogadható megoldást találni: elfogadják, hogy a munkaadók számára túl nagy megerőltetést jelentene, ha egyszerre nagymértékben növekedne a legkisebb adható bér.

„Ha holnaptól megdupláznák a minimálbért, valószínű, a vállalkozók egy része kénytelen lenne alternatív megoldásokat keresni, négyórás, kétórás munkaprogramot vezetnének be, és újra elterjedne a feketemunka, ezért támogatjuk a folyamatos, kisebb mértékű emelést. Így a munkaadóknak is van idejük arra, hogy felkészüljenek” – szögezte le a szakszervezeti vezető, hangsúlyozva, hogy a „sokkoló megoldások” általában az egyik félnek nem jók.

A piacra kellene bízni?

„A 21. században a piacgazdálkodásnak, a kereslet-kínálatnak kellene érvényesülnie a munkaerőpiacon is, és nem mesterségesen kellene meghatározni a minimálbér értékét” – vallja eközben Édler András. Mint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is felidézte, a 16. században, amikor egy-egy bányavidéken nem volt semmi más munkalehetőség, csak a bánya, a munkavállalóknak nem volt más esélyük, minthogy kiharcoltak egy minimálbért, de most már változatos az álláskínálat, sokkal nagyobb a mobilitás, ezért szerinte nem kellene mesterségesen megszabni a legkisebb fizetést.

„Ez egy kettős játék, egyetlen vállalkozás sem fejlődhet alkalmazottak nélkül, a vállalkozónak érdeke, hogy jó szakembert foglalkoztasson, és azt meg is tartsa. Természetes, hogy ha nem teljesít jól, akkor gyengébben fizeti, de az alkalmazott bármikor kérheti a munkája értékét, a fizetésemelést, és ha nem kapja meg, továbbállhat, viszont ha értékes munkaerő, ragaszkodik hozzá a munkáltató, inkább megfizeti” – ecsetelte a kamara elnöke.

Hasonlóképpen vélekedik Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója, aki szerint a túlzott centralizáció maradványa a minimálbér központilag történő meghatározása. Szerinte is egészségesebb gazdaságot eredményezne, ha a piac határozná meg a béreket, ha az elvégzett munkát reális értékben javadalmaznák.

„A munkáltatók megadják a minimálbért, de ez nem ösztönzi az alkalmazottakat arra, hogy többet dolgozzanak, hiszen tudják, hogy úgysem kapnak több fizetést” – fogalmazta meg tapasztalatait a szakember. Szerinte az állam inkább azért határozza meg a minimálbér mértékét, mert tudja, ez után az összeg után biztosan behajthatja az adókat, illetékeket. A munkaügyi szakember úgy látja, ha nem lenne ennyire elterjedt a minimálbérért alkalmazás, akkor nagyobb eséllyel lehetne itthon tartani a jól képzett munkaerőt, akik ilyen körülmények között tömegesen vállalnak munkát külföldön, mivel tudják, hogy itthon nem tudnak minimálbérnél többet megkeresni.

A munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a minimálbér-emelés nyomán egyre több munkaadó lesz rászorulva az alkalmazáskor folyósított állami támogatásokra, így több különleges helyzetű munkavállaló helyezkedhet el – például a pályakezdők, a 45 év felettiek vagy a hátrányos helyzetű fiatalok.

Béremelés a közszférában: oxigénhez jut a tanügyi kisegítő személyzet

Augusztustól 12 százalékkal növelik a tanügyi kisegítő személyzet fizetését, illetve lehetővé teszik a helyi és megyei önkormányzatokban dolgozók bérének 12 százalékig terjedő értékkel történő emelését abban az esetben, ha a testület költségvetése ezt lehetővé teszi – a vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet keddi ülésén fogadta el a kabinet.

Rovana Plumb munkaügyi miniszter szerint országos szinten mintegy 60 ezer oktatásban dolgozó személy lesz a béremelés haszonélvezője. Mint ismeretes a tanügyi kisegítő személyzet hátrányos megkülönböztetésére a Kovászna megyei Sanitas szakszervezet hívta fel a figyelmet, május végén tüntetést is szerveztek Bukarestben, az oktatási minisztérium előtt, nehezményezve, hogy a dadákra, kapusokra, karbantartókra, takarítókra nem vonatkozott az oktatásban márciustól alkalmazott 5 százalékos béremelés.

Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei szervezetének elnöke megkeresésünkre elmondta, részleges sikerként értékelik a 12 százalékos béremelést, ezáltal a tanügyi kisegítő személyzet „oxigénhez jut”. Hozzátette, július elsejétől megkapják a 75 lejes minimálbér-emelést, így az augusztustól alkalmazott, 12 százalékos fizetésemeléssel ez összesen 180 lejt, vagyis 20 százalékos növekedést jelent.

„Ősztől komoly tárgyalásokat kezdünk a közalkalmazottak fizetését szabályozó törvényről, meg kell szüntetni azt a diszkriminációt, hogy a közigazgatásban, a tanügyben, az egészségügyben dolgozók egy része néhány lejjel kap többet a minimálbérnél, például a tanügyi kisegítő személyzet nagy része szakképzett, ilyen alapon nagyobb bért kellene kapniuk” – szögezte le Vasile Neagovici. Emelhetik alkalmazottaik bérét a helyi és megyei önkormányzatok, de csak költségvetésük függvényében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés