
Raluca Turcan: a romániai minimálbér túl alacsony, és növelni kellene
Fotó: Gov.ro
A kormány szeptemberben tárgyalni fog a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel az országos minimálbér emeléséről – közölte szerdán a munkaügyi miniszter.
2021. augusztus 25., 13:342021. augusztus 25., 13:34
Raluca Turcan elmondta, személyes véleménye szerint a romániai minimálbér túl alacsony, és növelni kellene. Az újságírók ekkor megszakították a sajtónyilatkozatát, és megkérdezték a minisztertől, hogy szerinte mekkora most a nettó minimálbér. Erre a kérdésre kedden Dan Vîlceanu pénzügyminiszter téves választ adott – írja az Agerpres.
– válaszolta Raluca Turcan.
Majd azzal folytatta: a jelenlegi minimálbér szintje kedvez a fekete- és a szürkemunka aggasztó jelenségének, ami megfosztja a munkavállalókat a nyugdíj-hozzájárulás befizetésének lehetőségétől. „Ugyanakkor a minimálbér megemelését kiszámítható módon, elbocsátáshullámok elkerülésével kell végrehajtani” – mutatott rá a munkaügyi miniszter.

Baklövésnek nevezte kedd este a kormányfő a pénzügyminiszternek azt a téves állítását, hogy Romániában a nettó országos minimálbér jelenleg 1600 lej.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!