Hirdetés

Szélerőmű-beszállítók

Szélerőművek megépítésénél használatos, 3–3,5 méteres átmérőjű hengerelt acélgyűrűket gyárt majd a német Hay Energy Kft. Szatmárnémetiben létesítendő gyárában – jelentette be Birger Hammerstein, a cég egyik vezetője.

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

A város ipari parkjában kibérelt 160 000 négyzetméteres területen jövő nyáron látnak hozzá az építkezéshez, és a tervek szerint 2011-ben kezdik el a tulajdonképpeni gyártást. Mint kiderült, évente 36 000 darab hatalmas acélgyűrűt állítanak majd elő itt, melyből – a cégcsoport más gyáraiban – óriási fogaskerekeket készítenek. A 45 millió eurós beruházásból létesítendő gyár modern technológiát használ, a gyártási folyamatban pedig mintegy 300 szakképzett dolgozót alkalmaznak majd. Birger Hammerstein szerint épp a szakképzett munkaerő-felhozatal volt az egyik ok, amiért Szatmárnémetit választották új beruházásuk színhelyéül. A városban egyrészt – a gépgyárak és a fémmegmunkáló üzemek fokozatos felszámolása miatt – egyre több szakképzett mérnök keres végzettségének megfelelő állást, másrészt pedig további lehetőségekkel kecsegtette őket, hogy a Kolozsvári Műszaki Egyetem az utóbbi néhány évben kihelyezett szakokat indított itt. A cég képviselői kijelentették, hogy együtt kívánnak működni az egyetemmel annak érdekében, hogy olyan profilú képzést is nyújtsanak, melyre a gyárukba pályázó fiatal mérnököknek szükségük van. A Hay cégcsoport világviszonylatban az egyik legnagyobb autóalkatrész-gyártó vállalat, üzemeikben a gépjárművek fém alkatrészeit – tengelyeket, csapágyakat, kapcsolószekrényeket stb. állítanak elő. Úgy tűnik, szatmárnémeti gyáruk sem marad majd munka nélkül, ugyanis az első hét év termelésének 50 százalékát már előre leszerződték a megrendelőkkel.

B. K.

Ipari park hatmillió euróból

A szatmárnémeti ipari parkot EU-s támogatás felhasználásával alakították ki, és a 2005-ben átadott létesítmény parcelláit egy év leforgása alatt sikerült koncesszióba adni különböző termelőegységeknek. A közel hetvenhektáros zöld mezős beruházás több mint hatmillió euróba került, amihez a megyeszékhelynek sikerült megszereznie egy négymillió eurós támogatást az Európai Unió PHARE programjából, illetve további egymilliót a központi költségvetésből. A 18 parcellára osztott parkot négyzetméterenként 4-5 euróért bérelhették ki a beruházók egy évre. 2006 végéig 13 nagyvállalat kötött szerződést, ezek közül egy már megkezdte a termelést. A gyárak közül tíz külföldi, és a Quelle–Neckermann kereskedőház kivételével mindegyik termelőegység. Van közöttük két németországi gépjárműalkatrész-gyár, egy elektronikai komponenseket gyártó vállalat, a Zollner, illetve egy sportfelszereléseket gyártó cég, a Casco. A három hazai cég közül kettőt külföldi tőkéből alapítottak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés