
2010. augusztus 04., 09:462010. augusztus 04., 09:46
Jóváhagyta a kormány az Adótörvénykönyvnek az adóköteles jövedelmek körének bővítésére vonatkozó módosításainak alkalmazási szabályait. A kabinet hétfőn este véget ért ülésén elfogadott intézkedések a szerzői jogdíjat is érintik: a kormány határozata értelmében az ilyen jellegű jövedelemben részesülő polgárok is kötelesek társadalombiztosítási járulékot fizetni a juttatás után, azonban nem minden esetben.
Bár az eredeti tervezetben még az szerepelt, hogy a szerzői jogdíj teljes egészében tb-köteles, a módosítás értelmében azoknak a munkavállalóknak, akik főállásban, munkakönyves alkalmazottként dolgoznak, és csupán néha, szabálytalan időközönként – például egy könyv megírásakor – kapnak más forrásból honoráriumot, továbbra sem kell tb-járulékot fizetniük. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter rámutatott: a rendszeresen – például havonta – kapott szerzői jogdíj azért válik tb-kötelessé, mert bér jellegű jövedelemnek minősül.
A módosítás miatt már korábban tiltakoztak az érintettek, a MediaSind újságíró-szakszervezet pedig tegnap bejelentette: azoknak a szakszervezeti szövetségeknek a támogatásával, amelyeknek tagja a Romániai Demokratikus Szakszervezetek Szövetsége és a Nemzetközi Újságíró-szövetség, bíróságon támadja meg a kormány által elfogadott módosításokat. „A MediaSind úgy értékeli, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) sajtóellenes kampánya kezd eredményessé válni, végrehajtásában eddig maga a kormány is közreműködik.
A társadalmi párbeszéd szabályait lábbal tiporva a kormány hétfőn elfogadta az adótörvénykönyvet módosító 2010/58-as sürgősségi kormányrendelet alkalmazási módszertanát, amely tönkreteszi a sajtóipart, és súlyosan sérti a szólásszabadságot. A változások, amelyek a szerzői jogdíjakra is kötelezővé teszik a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetését, az alkotói munka kétszeres megadóztatásához vezetnek” – áll a MediaSind közleményében. A dokumentum szerint a sajtó képviselőinek javaslatait annak ellenére sem vették figyelembe, hogy a munkaügyi miniszterrel megállapodtak, hogy csak azok számára teszik kötelezővé a hozzájárulás fizetését, akik nem rendelkeznek munkakönyvvel, illetve az intézkedés csak 2011. január elsejétől lép életbe.
A MediaSind szerint a felek július 30-i találkozóján a kormányzat elutasította a sajtószakszervezet képviselőinek érvelését, annak ellenére, hogy rámutattak a rendelkezések alkalmazásának katasztrofális következményeire. Az érdekvédelmi szervezet ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy más társadalmi kategóriákat – művészeket, oktatásban, kutatásban, egészségügyben tevékenykedőket – is érint a rendelkezés, amelyet egyébként semmilyen hatástanulmány nem támaszt alá.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a módosítás hatálybalépése esetén felborul a szolidáris befizetési elv is – azaz hogy munkaadó és alkalmazott egyaránt hozzájárul a társadalombiztosítási alaphoz – és csak a szerződéses alkalmazottat kényszerítik a hozzájárulás fizetésére. „A kormány azonban ahelyett, hogy megoldásokat keresne, meghamisította a tárgyalások következtetéseit” – fogalmazta meg vádjait a szakszervezet. A MediaSind ezért bíróságon támadja meg az adótörvénykönyv módosításait.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.