Hirdetés

Százezres elbocsátásról beszél Udrea

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Az egyebek mellett a bérek 25, illetve a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését előíró költségvetési megszorítások alkalmazása oly mértékben járul hozzá az ország gazdasági stabilitásának helyrebillenéséhez, hogy a jövő év elejétől a havi jövedelmek visszaállhatnak jelenlegi szintjükre – hangoztatta az egyik kereskedelmi tévécsatorna beszélgetőműsorában Elena Udrea fejlesztési és turisztikai miniszter, aki azonban garanciát nem mert vállalni kijelentéséért.

Krónika

2010. június 21., 09:072010. június 21., 09:07

Szerinte senki nem tud semmi hasonlót garantálni, hisz sok múlik a szintén labilis nemzetközi piaci viszonyokon is. Udrea ugyanakkor lezsögezte, ha már tavaly hasonló megszorításokat vezettek volna be, akkor azok még nem lettek volna ennyire húsba vágóak. Hozzátette, tavaly azonban a kormány négy hónapon át nem tudta végezni munkáját, mivel az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával megbukott.

A tárcavezető elmondta, a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodása értelmében év végéig 70 ezer közalkalmazottat el kell bocsátani. Szerinte azonban csak 100 ezres leépítéssel lehet elérni, hogy a jelenlegi szintre nőjenek ismét a fizetések. „Elbocsátjuk mindazokat, akik nem kompetensek, nincs keresnivalójuk a közszférában” – hangoztatta Udrea, aki szerint a kialakult helyzetért az elmúlt 20 év teljes politikai palettája felelős. Közlése szerint a kormányban nem esett szó egy újabb IMF-hitelről.

Mint ismeretes, korábban Vasile Blaga tárcavezető úgy vélekedett, az országnak újabb készenléti hitelmegállapodásra van szüksége. Egy másik kollégájának, Radu Berceanu közlekedésügyi miniszternek is ellentmondott a beszélgetés során Udrea. Mint hangsúlyozta, nem igaz az, hogy már a tavalyi év elején lehetett tudni, milyen nehéz helyzetbe sodródott az ország. „Nekem tavaly nem volt tudomásom arról, hogy a 2010-es év nehezebb lesz, mint a 2009-es, ezért nem hoztam meg akkor a szükséges intézkedéseket” – fogalmazott.

A tárcavezető ugyanakkor arról is beszámolt, hogy családi vállalkozásai is igen rosszul működnek, miközben 3 millió eurós bankhitelt kell törlesztenie. Hozzátette: reméli, hogy sikerül mégis visszafizetnie az összeget, ellenkező esetben elárverezik a garanciaként megjelölt javait. Azonban a miniszter arról is beszélt, hogy ilyen körülmények között is meg tudja engedni magának, hogy ne vegye fel tárcavezetői fizetését, hanem a teljes összeget „szolidaritásból” idős személyeknek ajánlja fel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés