
Szatmár megyei cégekkel együttműködve venné fel a versenyt Kínával, illetve Ázsia többi, rohamosan fejlődő gazdasággal rendelkező országával az itáliai Piemont régió.
2015. február 09., 16:402015. február 09., 16:40
A tervek szerint a közeljövőben testvérvárosi szerződést köt Tasnád, valamint a hasonló méterű, szintén fürdővárosnak számító piemonti Acqui Terme, és a két település a jövőben számos területen együttműködik majd a kultúrától a gazdaságon át a turizmusig.
Mint a hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, az olasz partner közreműködésével a szatmári kisváros felvételt nyerhet az Európai Történelmi Fürdővárosok Egyesületébe (EHTTA), ami szintén növelheti a város strandjainak turisztikai vonzerejét. Amint megtudtuk, a piemonti régió és a Szatmár megyei önkormányzat között szintén intézményesülhet a kapcsolat, ami főként a gazdasági együttműködésről szól majd.
Amint az olasz régió kereskedelmi kamarájának képviseletében érkezett Carmine Gelli kifejtette: Európa stagnáló gazdasága számára a megoldást az jelenti, ha ezentúl csakis a késztermékeket exportálja, az előállítás valamennyi munkafázisát pedig az EU-n belül végezteti el.
„Muszáj felvennünk a versenyt Ázsia, és főképp Kína termelőivel, annak ellenére, hogy minket nagyon nagy mértékben akadályoz a túlzott bürokrácia” – fejtette ki a gazdasági szakember, aki egyébként körülbelül 60 ezer olaszországi cég képviseletét igyekszik ellátni. Carmine Gelli szerint márkás, jó minőségű áruval érdemes az EU cégeinek próbálkozniuk a nemzetközi piacon.
Mint rámutatott, az olasz vállalatoknak már van nevük például a ruhagyártás terén, így nagymértékben segíthetnék a romániai vállalatok kijutását a nemzetközi piacra. Amint a hétfői sajtótájékoztatón kiderült, az olasz delegáció ruha-, cipő-, és bútorgyárakat látogat végig annak érdekében, hogy gazdasági partnereket szerezzenek az olasz könnyűipari cégek számára.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!