
Egy százalékkal nőttek a Tarom román nemzeti légitársaság bevételei az év első kilenc hónapjában, a cég vesztesége azonban jelentősen, 30 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest.
2013. november 18., 17:412013. november 18., 17:41
A Tarom közlése szerint 972 millió lej bevétele volt a vizsgált időszakban, vesztesége 83 millió lejt tett ki, ami harminc százalékkal kevesebb a tavaly azonos időszakinál, és 13 százalékkal alacsonyabb a vállalat idei üzleti tervében szereplő célnál. A légitársaság gépei kevesebbszer szálltak fel az év első kilenc hónapjában, összesen 12 532-szer repültek menetrendszerinti járatokként, ami 188-cal kevesebb a tavalyinál, ugyanakkor 2,6 százalékkal több utast szállítottak.
Mint ismeretes, a Taromot a versenyszférából érkezett menedzser vezeti, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte a kormánytól, hogy az állami vállalatok vezetői tisztségeinek betöltésére hirdessen nyílt pályázatot. Az IMF ebben látja a garanciáját annak, hogy a veszteséges vállalatok működése egészséges üzleti alapokra helyezhető. A belga Christian Heinzmann vezérigazgató szerint a Tarom 2015-től válhat újból nyereségessé. A légitársaságnak mintegy 2000 alkalmazottja van, 3 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Márciusban önkéntes távozási programot hirdetett a vállalat az alkalmazottai körében azzal a céllal, hogy 10 százalékkal csökkenjen a dolgozók száma.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!