
Új román légitársaság indul májustól: a többek között energiában, földgázban, kőolajban és ingatlanban utazó Ovidiu Tender temesvári üzletember tulajdonában lévő Fly Románia Temesvárról, Bukarestből és Tulceáról indít majd hazai és külföldi járatokat.
2014. március 12., 16:262014. március 12., 16:26
Az új légitársasággal a tervek szerint Olaszországba, Spanyolországba, Németországba és Törökországba repülhetnek az ügyfelek, a cég pedig már ebben az évben 100 ezer utasra számít. A belföldi járatok ára egységes lesz: Temesvár és Bukarest között 70 euróért, míg Tulcea és a főváros között 50 euróért lehet majd közlekedni, a külföldi utak pedig 30 eurótól kezdődnek.
Ovidiu Tender hangsúlyozta: nem a Tarom állami légitársaság ügyfeleit akarják elcsábítani, hanem a „gépkocsik számára kívánnak konkurenciát jelenteni”, járataikkal ugyanis elmondása szerint olcsóbb az utazás, mint autóval.
A Fly Románia a szintén a temesvári üzletember tulajdonában lévő Ten Airways légitársasághoz tartozik. Cătălin Buţu, a Ten Airways vezérigazgatója rámutatott: szezonális repülőgépjáratok bevezetését is tervezik, júniustól például rendszeresen indítanak gépet Bukarestből a népszerű török üdülőhelyre, Antalyába.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!