
Fotó: A szerző felvétele
2009. március 20., 10:172009. március 20., 10:17
A brassói Ioan Neculaie egyik cége, a Prescon Piatra Mare Rt. a 2003. decemberi magánosításkor vásárolta meg Kovászna megye legnagyobb turisztikai társaságának, az Olt Rt. részvényeinek 98 százalékát. Ioan Neculaie akkor a turizmusban szerzett tapasztalata és elért eredményei alapján nyerte meg a versenytárgyalást, a háromszéki társaság részvényeire a csíkszeredai Kurkó János is pályázott.
A brassói befektető azt ígérte, hogy néhány év alatt jövedelmezővé teszi a sepsiszentgyörgyi társaságot, felújítja a szállodákat, és kibővíti a szolgáltatásokat. 2005-ben a háromszéki hatóságok már az Olt Turisztikai Társaság újramagánosítását javasolták, arra hivatkozva, hogy két év alatt a brassói üzletember nem fektetett be semmit a felújításba.
Értesüléseink szerint a privatizációs szerződés értelmében a tulajdonos öt évig nem adhatta el a társaság ingatlanjait, ez az öt év tavaly decemberben járt le. Antal Árpád elmondta, az önkormányzat a brassói vállalkozótól kapott egy árajánlatot, amennyiért eladná a sugásfürdői ingatlanokat. Az összeget a polgármester nem kívánta nyilvánosságra hozni, ugyanis attól tart, hogy rálicitálhatnak.
Sugásfürdő korszerűsítési tervét a Borvizek útja-projekt is tartalmazza, a kezelőközpontot és a mofettát azonban ebbe a projektbe nem tudták belefoglalni. Elena Udrea turisztikai miniszter székelyföldi látogatásán tett ígéretei alapján bíznak azonban abban, hogy ha a város költségvetéséből megvásárolják a létesítményeket, kormánytámogatással fel tudják azokat újítani.
Antal Árpád elmondta, ha nem lenne gazdasági válság, az önkormányzat a város központjában éktelenkedő, tízemeletes Bodok Szállodát is megvásárolná és lebontatná. A szálloda felújítását három évvel ezelőtt kezdte el Ioan Neculaie. A tervek szerint csak a külső szerkezet marad meg, minden egyebet kicserélnek. Neculaie akkori becslései szerint a hotel teljes felújítására 2 millió euróra lesz szükség. A bontási munkálatokat elvégezték, ám télen teljesen leálltak a munkával.
Mintegy dacolva a válsággal, Kovászna megyében több turisztikai fejlesztés is zajlik párhuzamosan. Kovászna városban a SIF Transilvania befektetési alap tulajdonában levő Olt Turisztikai Társaság idén korszerűsíti két szállodáját. Mihai Fercală, a SIF Transilvania elnöke már két évvel ezelőtt megígérte, hogy a pénzügyi befektetőcsoport összesen 15 millió eurót fordít a tulajdonában levő három szálloda és gyógykezelő központ: a Szarvas, az Őzike, és a Kovászna korszerűsítésére.
A közel harmincéves szállodákat az európai elvárásoknak megfelelő háromcsillagos vendéglátói egységgé alakítják át, két év múlva korszerűen felszerelt gyógykezelő központokkal adják majd át. A tervek szerint a két hotel felújítása után a fürdőváros központjában levő Kovászna Szállót teljesen lebontják, majd újjáépítik.
Kovászna megye egyetlen négycsillagos szállodájának, a Clermont Hotelnek a tulajdonosa is tervez egy újabb beruházást. Ovidiu Costea befektető további egymillió eurót szán egy újabb, 30–35 szobás szálloda építésére. Az üzletember már benyújtotta ezt célzó kérését a kovásznai polgármesteri hivatalhoz, és kéri a meglevő szálloda szomszédságában kiszemelt 4800 négyzetméteres terület haszonbérbe vételének jóváhagyását.
Az önkormányzat elöljárói szerint, ha az új szállodát a régihez csatolják, nem lesz szükség a területre versenytárgyalást szervezni, ellenkező esetben viszont igen. Az Ardealul konzervgyár egykori tulajdonosa közel 5 millió euróból építette meg Kovászna megye egyetlen négycsillagos szállodáját, a 150 férőhelyes hotelt két évvel ezelőtt adták át. Kovásznán több mint 2200 szálláshely van, az utóbbi években viszont alig 70 százalékos a kihasználtság, bár 1989 előtt mindig telt ház volt a szállodákban.
Az üdülővárosban nagyszerű lehetőségek vannak a gyógyturizmus fejlesztésére, hiszen a környéken több száz ásványvízforrás és mofetta van, amelyek az érrendszeri és szívbetegségek, valamint az impotencia gyógyításában hasznosíthatók. A szakemberek abban bíznak, hogy az üdülési utalványok bevezetésével egyre több hazai turista választja Kovásznát, és a külföldiek körében is népszerűvé válhat, hiszen egyre inkább teret hódítanak a természetes gyógymódok.
Egy osztrák befektetői csoport is nagyszabású turisztikai projektet tervez. Ernst Pebal osztrák fővállalkozó irányításával a Transilvanian Business Development és a CEE-Real Estate cégek párhuzamosan két nagyszabású projekt kivitelezésébe kezdtek az erdővidéki Vargyason. A Riverside ingatlanközpontban 160 szobás szállodaközpont, ifjúsági központ, 80–120 apartman, sportpályák és SPA-központ létesülne.
Eddig mintegy száz vargyasitól összesen 33 hektár területet vásároltak. Jelenleg az építkezési engedélyeket szerzik be. Ha minden a tervek szerint alakul, ősszel előkészítik a telephelyeket, és jövő tavasszal elkezdik az építkezést. A befektetés öt év alatt valósul meg, és 60 millió eurós nagyságrendű lesz.
Az osztrák üzletember elmondta, ebből az összegből 22 millió euró már megvan, még keresnek befektetőket, az apartmanokat eladják, és ha szükséges, hitelt vesznek fel. Ezzel párhuzamosan egy nemzetközi szintű golfpályát is létesítenek. Ehhez 100 hektár területet vásárolnak. A golfparadicsomba szállodákat és apartmanokat is építenének.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.