„A brassói palacsintát már több helyen menübe foglalták, de lényegében én készítettem el elsőként. Köztudott, hogy szeretek kísérletezni a konyhában, így született meg ennek a finomságnak is az ötlete. A sajtos csirkehúst a pizza kenyerébe tekertem, de éreztem, hogy ez így még nem teljes, ezért a szakácsnőnkhöz, Bordi Arankához fordultam. A panírozással és a különleges szósz előállításával ő fejlesztette azzá, ami lett” – ecsetelte Alexandru Adrian Dascăl. A társtulajdonos szerint annak ellenére, hogy az eltelt tíz év alatt a személyzet egy része más vendéglőkhöz igazolt át, a Leónak sikerült megőriznie a recept titkát. Ez, mint mondja, a tekercset ízesítő szószban rejlik.
A Leo egyébként a város egyik közkedvelt étkezdéjének számít, különösképpen a fiatalság látogatja gyakran. Az étterem másik tulajdonosa, Orbán József szerint népszerűségük oka, hogy nem skatulyázzák be magukat, megpróbálják a vendégek óhajait követni. Ebből a meggondolásból az elmúlt évek alatt a főtéri étterem számos fokozatos átalakuláson ment át. „Mindig is a vendég igényeihez, szokásaihoz kell igazodni, különben hiába szép az éttermed, és hiába jó a menü, ha nem tudjuk megteremteni a betérő által kedvelt hangulatot, nem jutunk egyről kettőre” – fejtette ki Dascăl. A Leósok legújabb húzása a főtéri vendéglő „bajorosítása”. Szombattól bajor népviseletbe öltözött pincérek szolgálják fel a németes ételeket. A vendéglő tulajdonosai e mellett megtartják a jól bevált, hagyományos erdélyi menüt is.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.