Szabad energiapiac

Választhatnak a szolgáltatók között a lakossági fogyasztók. Július elsejétől teljes egészében megnyílt az energiapiac Romániában, ami azt jelenti, hogy megjelenhetnek az alternatív elektromosáram-, illetve a földgázszolgáltatók, a fogyasztók pedig maguk választhatják meg, melyik cég szolgáltatásait kívánják igénybe venni.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00

Ahhoz, hogy válthassanak, a felhasználóknak a szerződésbontási szándék előtt harminc nappal értesíteniük kell a jelenlegi szolgáltatót, amely a váltás költségeit nem terhelheti rá a lakossági fogyasztókra – vagyis a váltás a felhasználók számára díjmentesen zajlik.

A lépést a kormány szerint az indokolja, hogy a szolgáltatók szabad megválasztása mind a szolgáltatások ára, mind minősége szempontjából pozitív hozadékkal jár a fogyasztók számára. A villamosenergia-piac nyitottsága jelenleg 83,5, a földgázé pedig 75 százalékos, ugyanakkor előre jelezhető, hogy számos fogyasztó nem él majd a szabad választás lehetőségével.

„A piac liberalizációjának legfőbb pozitívuma, hogy ezentúl lesz miből választanunk, és bárki eldöntheti, melyik számára a legmegfelelőbb szolgáltató. Fennáll ugyanakkor a veszélye, hogy az illető szolgáltató növelni kényszerül árait. Ha például kisebb szolgáltatóról van szó, nagyobb az esély arra, hogy a szárazság miatt hamarabb emelnie kell az árait, mint a többieknek” – figyelmeztetett Nicolae Opriş, az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke.

Szakértők arra számítanak, hogy az elkövetkező időszakban mind a földgáz-, mind az áramszolgáltatók intenzív reklámkampányba kezdenek. Az ANRE illetékesei szerint ahhoz, hogy meggyőzzék a fogyasztókat, alacsonyabb díjszabást kell alkalmazniuk, ennek nyomán pedig az előrejelzések szerint tíz éven belül a lakossági fogyasztók mintegy ötven százaléka iratkozik át új szolgáltatóhoz.

A piacon jelenleg nyolc regionális villamosenergia-szolgáltató van jelen, amelyeket az országos Electrica Rt.-ről választottak le. Az ország déli részében tevékenykedő Electrica Muntenia Sud, Dobrogea és Banat szolgáltatókat az olasz Enel vásárolta meg, két másikat pedig a cseh CEZ, illetve a német E.On vett át. Információk szerint a szintén német RWE Energy csoport is meg kívánja vetni a lábát a romániai piacon. Ez a kontinens egyik legnagyobb szolgáltatója, 2006-ban a cég összbevétele meghaladta a 28 milliárd eurót. Vezetői már bejelentették, hogy részt kívánnak venni az Állami Vagyonkezelő (AVAS) tulajdonában lévő három regionális szolgáltató, az Electrica Muntenia Nord, Transilvania Nord és Transilvania Sud privatizációjában.

B. L.


Európai Unió: az árak csökkentése a cél

Az energiaszolgáltatók piacának megnyitására az Európai Unió kötelezte Romániát, július elsejétől Bulgáriának, Franciaországnak, Magyarországnak, Litvániának, Luxemburgnak, Lengyelországnak, Szlovákiának, Szlovéniának és Észak-Írországnak is liberalizálnia kellett energiapiacát. Az Európai Bizottság vonatkozó rendeletét azzal a céllal alkották meg, hogy minimálisra csökkentse az áramkimaradások eshetőségét, illetve hogy a verseny révén elősegítse az energiaárak csökkenését, az infrastrukturális beruházásokat, illetve ösztönözze a megújuló energiaforrások előállítását. A liberalizáció folyamata már évekkel ezelőtt elkezdődött, ám a nagy energetikai monopóliumok még mindig uralják a piacot, magasan tartva az árakat, és megnehezítve az új szolgáltatók belépését.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium