Hirdetés

Strandra vár Parajd

Június 15-re lezárulhat a parajdi strand felújítása – reméli Seprődi Zoltán, a sóbányájáról híres Hargita megyei község bányavállalatának igazgatója, aki azonban biztosat nem mer mondani a beruházást kivitelező vállalkozás folyamatos késlekedése miatt.

Nagyálmos Ildikó

2014. március 18., 16:392014. március 18., 16:39

Mint beszámoltunk, az új fürdőkomplexum felépítésére négy cég pályázott, a licitet egy marosvásárhelyi cég 1,23 millió euróval nyerte meg. A tervek szerint a bányából 15 fokos vizet pumpálnak ki a medencékbe, amelyet a nap melegít fel, s amely magas koncentrátumú, 220 gramm/liter sótartalommal rendelkezik. A strand befogadóképessége kétezer fő lesz.

Pató páli hozzáállás

A turizmusban dolgozó, illetve ebből élő helyi és környékbeli panziósoknak nagy kiesést jelentett az elmúlt években, hogy zárva volt a környék egyik legnépszerűbb fürdőhelye. Korábban többször írtunk a megnyitás időpontjáról, ám sem tavalyelőtt, sem tavaly nem készült el a strand.

Tavaly nyáron arról számoltunk be, hogy a kivitelező cég különféle okokra hivatkozva feltehetően szeptember közepére fejezi be a munkálatokat, de ez sem valósult meg. Most már reményteljesebben tekintenek a jövőbe, hiszen látványosan haladnak a strandépítéssel, a bányaigazgató elmondása szerint már csak az utómunkálatokat kell elvégeznie a kivitelező cégnek.

„A szerződés szerint az utolsó határidő ez év április 30-a, de a kivitelező cég negyvenhét napot kért még, hiszen a mínuszok miatt ennyi napig nem tudtak dolgozni. A meteorológiai állomástól kértek egy bizonylatot, és a jogrend szerint el kell ezt fogadnunk. Ezt a kérésüket különben még nem fogadtam el. Tudom, hogy többször jelentettük már ki, hamarosan megnyitjuk a strandot, ezért ígérgetni sem akarok, de mindenképp szeretnénk, ha június 15-ig elkészülne” – mondta a bányaigazgató.

Szezon felfordulással

Bokor Sándor, Parajd polgármestere ugyanakkor még egy rövid időre a lakosság türelmét kéri, hiszen éppen idén fognak hozzá a település utcáinak leaszfaltozásához, amelyet a tervek szerint jövő év első felében fejeznének be.

„Parajdnak lassan sajátossága lesz a turizmus, és úgy látom, hogy a helyiek, a kisebb-nagyobb panziók működtetői, illetve a szállásfogadók egyesületei is fel vannak készülve a szezonra. Lehet, hogy idén egy kis felfordulást okozunk az utcák aszfaltozásával, de ez is az idegenforgalom javát szolgálja, hiszen aki ellátogat hozzánk, látni fogja, hogy jövőre nem kell sáros utcában közlekednie” – fogalmazta meg az elöljáró.

A több mint kétmillió eurós befektetés kivitelezésére most írják ki a licitet Parajd összes, szám szerint tizenhat mellékutcájának a modernizálására, amely aszfaltozást, illetve hidak, átereszek, járdák építését jelenti.

Évente egyébként mintegy 400–500 ezer személy fordul meg Parajdon, akiknek fele légúti megbetegedések kezelésére érkezik a sóbányába, a másik fele pedig turistaként látogat oda, hogy a környék nevezetességeit megcsodálhassa.

A régi strandon egy szezonban 60–70 ezer turista vásárolt jegyet, és a város vezetősége bízik abban, hogy a strand növekedésével, a feltételek lényeges változásával és a szolgáltatás minőségének javulásával akár meg is duplázódhat a fürdőzni vágyók száma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
Hirdetés