
Fotó: Haáz Vince
Spanyolországban nyáron nem lehet 27 Celsius-foknál hidegebbre hűteni, télen pedig 19 Celsius-foknál melegebbre fűteni egyebek mellett a közigazgatási épületeket, a kereskedelmi, zárt vendéglátó és kulturális tereket, vasút- és buszállomásokat – olvasható a spanyol állami közlöny (BOE) kedden megjelent számában.
2022. augusztus 02., 19:482022. augusztus 02., 19:48
A spanyol kormány hétfőn fogadta el az energiatakarékossági intézkedéscsomagot, amely megjelenését követően egy héttel lép életbe, és 2023. november 1-jéig marad hatályban.
A döntés értelmében az üzletek kirakatainak világítását le kell kapcsolni este 10 óra után, ahogy a használaton kívüli középületek külső világítását is.
A jogszabály előírja, hogy azoknál az ingatlanoknál, amelyeknél 2021. január 1. előtt végeztek legutóbb energiahatékonysági vizsgálatot, felül kell vizsgálni a termikus berendezéseket.
Az energiatakarékossági intézkedések nem vonatkoznak például az egészségügyi és oktatási intézményekre, a fodrászatokra, sem az éttermek konyháira, és minden olyan helyre, ahol „indokolt a különleges környezeti feltételek fenntartása”.

Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott pénteken, hogy helyesnek tartja a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelést, ugyanakkor úgy véli, hogy „ésszel” kell takarékoskodni, és ott, ahol erre mód van.
amelynek célja az ukrajnai háború miatt fenyegető energiaválság megelőzése. Ennek értelmében Spanyolország önkéntes alapon vállalta, hogy jelenlegi gázfogyasztását hét százalékkal csökkenti.

Az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az Európai Bizottság gázmegtakarítást célzó javaslatát.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!