Hirdetés

Sokan turistaként ünneplik a húsvétot

Átalakulóban vannak a húsvéti szokások: sokan már nem otthon, szűk családi körben, hanem valamely üdülőtelepen, szállodában töltik a feltámadás ünnepét. A partiumi és a székelyföldi vendéglátósok egyaránt arról számoltak be a Krónikának, hogy az elmúlt évekhez képest idén jóval több turista foglalt szállást, többek szerint ez annak tudható be, hogy idén egybeesik a magyar és a román húsvét.

Krónika

2014. április 16., 19:582014. április 16., 19:58

A megnövekedett forgalmat kihasználva a szállodák és panziók többsége kedvezményes ünnepi ajánlattal várja vendégeit: a legtöbb helyen háromnapos, helyi jellegű tevékenységekkel egybekötött programot szerveznek a tavaszi üdülőknek.

A korábbi évekhez képest rekordszámú turistát várnak a Bihar megyei Félixfürdő szállodáiba a húsvéti ünnepekre, a siker az üzemeltetőket is meglepte. Cătălin Şipoş, az üdülőtelepen több hotelt is működtető Turism Felix cég illetékese a Krónikának elmondta: három szállodájuk már teljesen betelt, szabad szobáik már csak a Poieniţa Szállóban vannak, de a helyek 60–70 százalékát ott is lefoglalták. „Egyetlen évben sem volt ekkora sikerünk ebben az időszakban, ráadásul a május elseje utáni hosszú hétvégére is rengeteg vendéget várunk\" – tette hozzá Şipoş.

Magyarázata szerint a megnövekedett forgalom egyrészt annak köszönhető, hogy többféle kedvezményes ünnepi ajánlatot kínáltak a turistáknak: vasárnap például hagyományőrző műsorral és húsvéti menüvel kedveskednek a vendégeknek. A szinte százszálékos kihasználtsághoz emellett az is hozzájárult Şipoş szerint, hogy egy ideje már online szállásfoglalásra is lehetőség van, így az információkhoz egyszerűbben és hatékonyabban hozzáférhetnek az érdeklődők.

Az illetékes azt is elmondta: a húsvéti üdülők többsége Románia területéről érkezik, a külföldi turisták aránya alig öt- százalékos, közülük legtöbben Németországból és Izraelből látogatnak el Félixfürdőre. A foglalások mintegy felét ugyanakkor a környező megyékből kapta a Turism Felix, de a távolabbi régiókban élők is szívesen kipróbálják a neves termálvizet: Şipoş elmondása szerint egy nagyobb bukaresti társaság a napokban jelezte érkezését a hosszú hétvégére.

Hároméjszakás ajánlatok a Székelyföldön

Szintén kedvezményes ünnepi ajánlatokkal csalogatják a turistákat a csíkszeredai szállodák, amelyek kihasználtsága húsvét környékén ugyan nem éri el a nyári, illetve szilveszteri foglalások arányát, mégis szép számmal érkeznek vendégek a Székelyföldi megyeszékhelyre az ország más részeiből és Magyarországról is.

A Fenyő Hotel a Húsvét Székelyföldön elnevezésű, hároméjszakás programmal készül az ünnepekre: a turistáknak félpanziós ellátást biztosítanak, emellett kiegészítő programokat is kínálnak – a vendégek igény szerint kulturális rendezvényeken, határkerülésen és lovaskocsis hargitai pikniken vehetnek részt.

Todor Etelka, a szálloda ügyvezető igazgatója elmondta: a hotel kihasználtsága mintegy 30 százalékos lesz, a húsvéti ajánlatra pedig kizárólag az anyaországiak foglaltak szállást, egy részük meg is hosszabbította egy–két éjszakával az alapcsomagot. Mint rámutatott: ajánlatukat román vásárokon is népszerűsítették, ott azonban nem sikerült megszólítani a célközönséget.

A hargitafürdői Ózon Szálloda is háromnapos, főként családoknak és baráti társaságoknak szóló ajánlattal várja vendégeit: az érdeklődők egyebek mellett tábortüzes estén vehetnek részt, ahol „paraszttál\" és kürtős kalács csillapítja az éhségüket. A húsvéti üdülőknek emellett szaunázásra és tojásfestésre is lehetőségük lesz a Csíkszereda melletti üdülőtelepen, a három napot pedig díszvacsora zárja.

Magyari Attila, a szálloda marketingreferense arról is beszámolt, hogy a négyévesnél kisebb gyermekek ingyen vehetnek részt a hosszú hétvégén, míg a 14 éven aluli fiatalok 50 százalékos kedvezményben részsülnek. A Fenyő Hotellel ellentétben a hargitafürdői szálloda szobáinak közel 90 százalékát román nemzetiségű vendégek foglalták le, ugyanis Magyari elmondása szerint ajánlatukat elsősorban román internetes felületeken hirdették. A vendégek nagy része így Bukarestből, Brassóból és Bákó megyéből érkezik.

„Úgy gondolom, hogy egyre nagyobb lehetőséget jelentenek vidékünkön a román turisták. Programjainkat egyébként rendszerint úgy szervezzük, hogy azok többségében vagy a magyar, vagy a román ajkú turistákat célozzák meg\" – magyarázta a marketingreferens. Hozzátette: az előző évekhez képest idén több turistát várnak az Ozone Szállodába a húsvéti ünnepekre.

Noha alig két éve működik a tusnádfürdői Ozone Szálloda, az üzemeltetők tavaly és idén is külön programmal készültek a feltámadás ünnepére. Az idei hosszú hétvégén a turisták éjszaka fedezhetik fel az üdülővárost, hagyományos húsvéti ebédet kóstolhatnak, és magyaros ebédet, illetve díszvacsorát fogyaszthatnak. A hároméjszakás csomag ugyanakkor a szálloda medencéjének, szaunájának és fitnesztermének használatát is tartalmazza.

Juhász Attila főkönyvelő tájékoztatása szerint múlt hét végéig a szobáknak már felét lefoglalták, a szállodába pedig szintén főként román nemzetiségű vendégeket várnak az ország minden részéből. Juhász elmondta: tavaly meglehetősen visszafogott volt az érdeklődés, idén azonban nagyobb sikerre számítanak ahhoz képest, hogy a húsvét nem az év legforgalmasabb időszaka turisztikai szempontból.

Főként román ajkú vendégeket várnak

Az udvarhelyszéki vendéglátó-ipari egységek forgalma is növekedik ebben az időszakban: az üzemeltetők főként román nyelvterületről várják a turistákat. Geréb István, a székelyudvarhelyi Septimia szabadidőközpont szállodájának ügyvezetője rámutatott: helyeik már hetekkel ezelőtt beteltek.

„Szinte kizárólag román ajkú családosok – közülük többen visszajáró vendégek – foglaltak szobát nálunk\" – magyarázta Geréb, aki azt is elmondta, hogy szállóvendégeiknek színes programmal kedveskednek az ünnepek alatt. Mint kifejtette: péntekre és szombatra böjtös, vasárnapra és hétfőre azonban már ünnepi menüt állítottak össze, az ajánlat pedig a wellness-létesítmény használatát, szekerezést és családi húsvéti tojáskeresést is tartalmaz, a hosszú hétvégén ugyanis mintegy 15 gyermek fog a központban tartózkodni.

Az udvarhelyi Küküllő Szállodában is jelentős forgalomra számítanak: náluk is jórészt belföldi vendégek foglaltak szobát, de a napokban zajló nemzetközi gitárfesztivál és egy labdarúgó öregfiú-találkozó számos részvevője is náluk száll meg – tájékoztatott Dobriţa Ildikó ügyvezető. Mint elmondta: a nem szállóvendégeket ünnepi dekorációval és menüvel – bárányflekkennel, tradicionális báránytöltelékkel, festett tojással és házi kalácscsal – várják vasárnap 14 óráig, hétfőn azonban zárva tartanak.

Százszázalékos lesz a kihasználtsága a húsvéti ünnepek alatt a homoródfürdői Lobogó Panziónak: Berde László marketingmenedzser elmondása szerint a szobákat már mind lefoglalták – sokan a wellnesfürdő, míg mások a lovasprogramok miatt választották az üdülőtelep ajánlatát. Mint kiderült, a Lobogó Panzióban megszállók többsége is román vidékekről érkezik, a magyarországiaknak csupán kis százaléka látogat a Homoród völgyébe.

Jót tesz a turizmusnak a vakáció

Hasonló tapasztalatokról számolt be Cristian Grosu, a Parajd Hotel marketingmenedzsere, akinek elmondása szerint már a szálloda mindegyik szobáját lefoglalták, noha nem készültek külön ünnepi csomaggal. „Az ünnepi hangulatot ennek ellenére megteremtjük: a vendégeket báránysülttel és festett tojással várjuk\" – magyarázta Grosu, aki szerint a megnövekedett forgalom elsősorban a vakációnak köszönhető.

Telt házzal várják a húsvétot Szovátán is: a vendéglátósok szerint jót tett a turizmusnak, hogy idén egybeesik a magyar és román húsvét. A Danubius Románia cégcsoport négy- és kétcsillagos szállodájában is minden szobát lefoglaltak már – nyilatkozta Szoboszlai Erik László értékesítési igazgató.

„Bár sokak számára szokatlan, hogy húsvétkor vakációzni mennek az emberek, mégis számosan így ünnepelnek. Az elmúlt években is sok foglalásunk volt, igaz nem a magyar, hanem inkább az ortodox ünnepen\" – magyarázta. A szállodalánc idén különleges programmal várják a húsvéti ünnepre érkezőket: a gyerekek tojásfestést tanulhatnak, és arcfestésen vehetnek részt, míg a felnőttek számára stresszűző tréningeket szerveznek.

Miközben a székelyföldi és partiumi vendéglátó-ipari egységekbe az ország minden részéről érkeznek turisták a hosszú hétvégén, sokan Magyarországon, elsősorban a határhoz közeli üdülőtelepen töltik az ünnepeket. A hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt. szállodájában például a belföldi vendégek mellett a legtöbben Romániából érkeznek, az ugyancsak hajdúszoboszlói Silver Hotelbe pedig a magyarokon kívül román, orosz és ukrán vendégeket várnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés