Hirdetés

Sok tó, kevés halfogyasztó

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Magyar–román tógazdálkodási konferenciát rendeztek Székelyudvarhelyen. A tógazdálkodás helyzete és fejlesztési lehetőségei Romániában címmel tartottak román–magyar interregionális tanácskozást Székelyudvarhelyen. A szépszámú érdeklődő jelenlétében lezajlott rendezvény előadói elismert szakemberek voltak.

Gazda Árpád

2007. november 16., 00:002007. november 16., 00:00

A felszólalók sorát Gheorghe ªtefan, az Országos Halászati és Akvakultúra Ügynökség elnöke nyitotta, aki elõször a halgazdálkodás 1989-es és mostani helyzetét hasonlította össze. A rendszerváltás évében 100 000 hektáron folyt haltenyésztés, míg napjainkban csupán 74 040 hektáron. A pisztrángtenyészetek vízfelülete ellenben megháromszorozódott az elmúlt 17 évben, jelenleg 140 hektáron tenyésztik ezt a halfajtát. Gheorghe ªtefan elmondta, a közeljövõben privatizálni fogják a még állami tulajdonban levõ halgazdaságokat. Az igazgató bejelentette, a haltenyésztõk jelentõs összegû támogatásokat pályázhatnak meg a 2013-ig terjedõ idõszakban, az Európai Unió és a kormány mintegy 70 millió eurót szán erre a célra.

Váradi László, a Szarvason mûködõ Halászati és Öntözési Kutatóintézet igazgatója a haltenyésztés európai unióbeli helyzetérõl értekezett. 2004-ig az EU-ban csupán 60 000 hektáron foglalkoztak haltenyésztéssel. Magyarország, majd Románia csatlakozását követõen a halgazdaságok kiterjedése 340 000 hektárra nõtt. A hosszú távú fejlõdés feltétele az lenne, hogy az Unió közös halászati politikájában a tógazdálkodást a halászattal egyenrangúnak ismerjék el, lobbizni kell ezért, mondta Váradi lászló. Az elõadó felhívta a figyelmet arra, hogy 2009 után a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Alap nem fog támogatást nyújtani az extenzív haltenyésztés számára. Kászoni Zoltán halbiológus, halászipari szakmérnök bevezetõként Herman Ottó és Grigore Antipa munkásságára emlékezett, majd az erdélyi, moldvai, bukovinai, partiumi és bánsági haltenyésztés 500 éves történetére nyújtott rövid visszatekintést. Hazai vizekre evezve Kászoni Zoltán kifejtette, a homoródszentpáli haltenyészetet korszerûsíteni lehet és kell, mivel az jelentõs mennyiségû halat termelhet a megyének és halivadékot a természetes horgászvizek benépesítésére, ugyanakkor részt vehet halászati tudományos kutatásokban.

A tanácskozás további meghívottjainak elõadásai is változatos témákat öleltek fel, kezdve a multifunkcionális tógazdálkodástól a pályázati lehetõségeken át a magyarországi és romániai halfogyasztási szokásokig és a tógazdálkodás piaci hátteréig. A hallgatóság megtudhatta, a magyarok fejenként évi 3,96 kg halat fogyasztanak, amivel az EU-s rangsorban az utolsó helyet foglalják el. Románia szintén nem büszkélkedhet a maga 4,29 kg/fõs fogyasztásával, mely az európai átlagnak alig valamivel több mint egy negyede.

A konferenciát szervezõ, a homoródszentpáli halastavakat mûködtetõ Agropisc kft. vezetõi azt ígérik, lesz folytatása az úttörõ jellegû rendezvénynek.

Pengõ Zoltán

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?

A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?
Hirdetés
2025. december 05., péntek

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle

A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle
2025. december 05., péntek

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom

Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom
2025. december 05., péntek

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat

Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben
2025. december 05., péntek

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi
2025. december 05., péntek

A MOL is érdeklődhet a szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt

A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.

A MOL is érdeklődhet a szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés

A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés
2025. december 04., csütörtök

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat
2025. december 04., csütörtök

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment

Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment
Hirdetés
Hirdetés