2012. október 17., 09:102012. október 17., 09:10
Ezt tegnap egy, a prefektúra által szervezett találkozó keretében panaszolták el, amelyre a hivatal a munkáltatók mellett az ellenőrző hatóságok vezetőit is meghívta annak érdekében, hogy a cégvezetők beszámolhassanak problémáikról, illetve hogy tájékoztatást kérhessenek. Bár a gyűlésen nem képviseltette magát túl sok vállalat, a megjelentek azt fejtegették, hogy alig tudnak működni, mivel nem találnak munkaerőt, holott a munkanélküliek száma igen magas. Azzal vádolták továbbá a munkaügyi felügyelőség, valamint a munkaerő-elhelyező ügynökség megjelent vezetőit, hogy túlságosan szigorúan, mi több, rosszhiszeműen bánnak velük.
Gheorghe Tilibaşa, a munkaerő-elhelyezési ügynökség vezetője kifejtette: valóban sok az állástalan a megyében, az általa vezetett hatóság nyilvántartásában közel 2 ezer munkanélküli-segélyt kapó szerepel, a hivatalosan nem dolgozók és segélyt sem kapók száma pedig ennek sokszorosára tehető. Elmondta ugyanakkor, hogy a munkanélküliek zöme valamiféle képesítéssel rendelkezik, ők pedig emiatt nem kényszeríthetik arra, hogy a végzettségüktől eltérő profilú vagy épp képesítés nélküliek számára meghirdetett állást vállaljanak, és mondjanak le a segélyről.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.