
A legtöbben gépkocsivezetőként helyezkednének el
Az álláshirdetések száma is leképezi a romániai gazdasági erőviszonyokat, Bukarest, Kolozs és Brassó megye kínálja a legtöbb munkahelyet. Az OLX apróhirdetési portál szerint ugyanakkor a hirdetések zömében sofőrt keresnek, s a regisztrált álláskeresők többsége is gépjárművezető.
2019. február 23., 18:362019. február 23., 18:36
Az álláskeresők nagyobb eséllyel találnak állást Bukarestben, Kolozs vagy Brassó megyében – legalábbis erre derül fény az OLX apróhirdetési portál által közölt statisztikákból. A főváros és a két erdélyi megye a tavalyi második félévben együttvéve több mint 100 000 posztra várt alkalmazottakat.
Az aktív megyék között tartják még számon Iași, Konstanca, Temes, Bihar és Prahova megyéket, amelyek összesen mintegy 60 ezer hirdetést publikáltak Románia legnépszerűbb hirdetési platformján.
A hirdetőknek amúgy az OLX-en átlagosan
A portál adataiból ugyanakkor arra is fény derül, hogy mind az aktív hirdetéseken, mind pedig az álláskeresők körében a sofőri állás volt a leggyakoribb: a tavalyi második félévben 45 500 aktív ajánlat volt elérhető ebben a kategóriában, miközben 160 000 személy jelezte, hogy gépjárművezetői munkát vállalna. Egy meghirdetett állásra átlagosan 42 jelentkező volt, és nagyjából 18 nap alatt sikerült a hirdetést feladó munkáltatóknak sofőrt találniuk.
Az OLX révén sofőrként tevékenykedő személyek (98 százalékban férfiak) megkérdezésével végzett felmérés szerint ugyanakkor
A közvélemény-kutatás eredményei: 1100–1500 lej (9 százalék), 1500–2000 lej (13%), 2000–2500 lej (17%), 2500–3000 lej (13%), 3000–4000 lej (12%), 4000–5000 lej (10%), 5000–6000 lej (6%), 6000–7000 lei (3%), több mint 7000 lej (17%).
Paul Neagoe, az OLX Románia bizniszmenedzsere rámutatott, az óriási különbségek a belföldön és külföldön fuvarozók juttatása közötti eltérésből adódnak: míg a belföldi fuvarozást végző gépjárművezetők nettó 2000–4000 lejt keresnek, a külföldön szállító sofőrök 20–25 százaléka 6000 lejnél is többet keres.
A második legtöbb álláshirdetés a mérnök-mesteremberek-építőipar kategóriában volt a 2018. július–december időszakban 32 500 hirdetéssel. A harmadik a szállodák-vendéglők 19 800 álláshirdetéssel. 18 000 feletti hirdetésszámot regisztráltak még a pénztáros-kereskedelmi dolgozó kategóriában, és meghaladta a 17 ezret a külföldi munkára alkalmazottakat kereső hirdetések száma. Ami az álláskeresőket illeti, a gépjárművezetői állásokat követően a második legnépszerűbb kategóriának a külföldi munka bizonyult több mint 700 000 érdeklődővel. 52-en jelentkeztek egy állásra.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!