Hirdetés

Sínen a magyar hitelmegállapodás

Véget ért a hónapok óta tartó kötélhúzás az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap, illetve Magyarország között, miután az Európai Bizottság a hétvégén bejelentette: egy hét múlva Budapestre érkezik az EU és az IMF tárgyalóküldöttsége, így hamarosan megkezdődhetnek a hiteltárgyalások az Orbán-kormánnyal.

2012. július 09., 07:252012. július 09., 07:25

Brüsszelben azután ismertették a tárgyalások július 17-ei megkezdését, miután a magyar parlament pénteken megszavazta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását, amellyel az IMF mellett az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság (EB) is egyetért.

A kormánypártok, a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika támogatásával elfogadott jogszabály szerint a jegybankelnök és a monetáristanács-tagok felmentésére irányuló javaslat csak magyar vagy az uniós bíróság – az EKB alapokmányában meghatározott feltételek fennállását megállapító – jogerős döntése után terjeszthető a köztársasági elnök, illetve – a tanácstagok esetében – az Országgyűlés elé. Orbán Viktor az MR1–Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte, a nemzeti bankról szóló törvény módosításának parlamenti elfogadása után „bármikor beeshetnek” az IMF képviselői a Magyarországgal való hivatalos tárgyalások megkezdésére. Hangsúlyozta, szerinte az IMF-hitel értelme a pozíciójavítás, nem pedig a túlélés.

Olivier Bailly, az EB szóvivője Brüsszelben közölte: az uniós javaslattevő-végrehajtó testület megszünteti a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatban Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárást. Bailly kiemelte, hogy a tárgyalások sikeres kimenetele érdekében a bizottság számít a magyar hatóságok nyitottságára, arra, hogy valódi politikai párbeszédbe bocsátkoznak. Varga Mihály nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott, a jegybankról szóló törvény módosításának elfogadásával fontos állomásához érkezett az a folyamat, amely a magyar gazdaság stabilizálását és megújítását jelenti. Hozzátette, legkésőbb október végéig megszülethet az EU–IMF-megállapodás, és továbbra is reálisnak érzi, hogy annak értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. A hitel formája kapcsán újból megerősítette, egy biztonsági hálót nyújtó, elővigyázatossági megállapodás a hasznosabb, s nem olyan hitel, amely azonnali pénzátutalással jár.

Az ING és az MKB Bank vezető elemzői az MTI megkeresésére egybehangzóan úgy vélték: a piac már beárazta a hiteltárgyalások elindulását, az egyeztetéseken azonban akadhatnak bizonytalanságok a napokban bejelentett intézkedések, így például a tranzakciós adó kiterjesztése miatt. Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzője szerint a tárgyalásokon az „EU/IMF-páros” szembesülni fog azokkal az utóbbi napokban bejelentett intézkedésekkel – tranzakciós adó kiterjesztése a jegybankra és a Magyar Államkincstárra, illetve a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi csomag –, amelyek kérdőjeleket vetnek fel a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban, illetve lyukat üthetnek a jövő évi költségvetésben. Az ING-s Németh Dávid szerint a pénteki bejelentés kedvező hangulatot adhat a forintnak és a forinteszközöknek, ugyanakkor ez a hatás mérsékelt lehet. Londoni felzárkózó piaci elemzők is úgy vélték, a piac már beárazta az IMF/EU-tárgyalások nyári kezdetét, így az unió és a valutaalap küldöttségének július 17-ei budapesti érkezéséről szóló bejelentést várhatóan nem követik jelentősebb árfolyammozgások.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés