
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sikerült megállapodásra jutni az orosz, ukrán, török és ENSZ-tisztségviselők részvételével zajló megbeszéléseken koordinációs központ létrehozásáról, szavatolva ezzel az ukrán gabonaexport fekete-tengeri újraindításához szükséges biztonságos útvonalakat – közölte szerdán a török védelmi miniszter.
2022. július 14., 13:302022. július 14., 13:30
Hulusi Akar szerint az egyezséget a felek jövő héten esedékes találkozóján fogják várhatóan aláírni. A tárcavezető közölte azt is, hogy sikerült megállapodni a gabonaszállítmányok közös ellenőrzésében is a kikötőkben. António Guterres, az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy a történtek bizonyítják, hogy Oroszország és Ukrajna képesek egymással tárgyalni, de „a békéig még hosszú az út”.
„A jövő héten remélhetőleg tető alá hozhatjuk a végleges megállapodást. Azonban továbbra is szükségünk van rengeteg jóindulatra és a felek kötelezettségvállalására” – tette hozzá. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a nap folyamán az El País spanyol lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán gabonaexport orosz blokádjának feloldásáról folyó tárgyalások már „végső fázisban” vannak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
szóljon hozzá!