
Továbbra is elmarad Románia az euróban kifejezett órabér tekintetében a legtöbb uniós tagállamtól: míg itthon ez az érték 4,6 euró, az EU-s átlag 23,7 euró – derült ki az Eurostat felméréséből.
2014. március 27., 20:302014. március 27., 20:30
Az összeállítás szerint ugyanakkor Romániában 2008 óta 10,6 százalékkal, míg az Európai Unióban átlagosan 10,2 százalékkal emelkedett az órabér (a mezőgazdaságot és a közszférát leszámítva). Ennél jobban teljesített Magyarország, ahol az érték 2008 óra 11,9 százalékkal bővült, meghaladva a 7 eurót.
Az Európai Bizottság hivatalos statisztikai intézete arra is rávilágított, hogy – 2008-hoz hasonlóan – továbbra is Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a juttatás. Helyi pénznemben kifejezve ezzel szemben éppen Romániában és Bulgáriában nőtt legnagyobb mértékben az órabér: a hazai alkalmazottak 32,8 százalékkal keresnek többet – 15,5 lej helyett óránként 20,5 lejt –, míg a szomszédos országban, Bulgáriában a 2008-as 5 léva helyett jelenleg 7,2 léva az órabér, ez 44,1 százalékos bővülést jelent.
Az említett időszakban euróban kifejezve az órabér legnagyobb mértékben Svédországban (26,9 százalék), Ausztriában (18,9 százalék), Szlovákiában (17 százalék), Finnországban (15,9 százalék), Belgiumban (15,4 százalék) és Luxemburgban (15,4 százalék) emelkedett.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
szóljon hozzá!