2009. február 06., 09:242009. február 06., 09:24
Pontos összeget még nem terveztek, hiszen az országnak még nincs költségvetése, ezért a helyi önkormányzatok sem tudnak még tervezni. Az alap két részből áll: az egyik részét a helyi költségvetésből elkülönített tétel képezi, a másik része változó, ebbe az alapba juttatnák a város tulajdonában levő telkek eladásából befolyt összegeket.
Például a már meglevő garázsok bérbe adott telkeit eladják, és a tranzakcióból származó pénzt a befektetést ösztönző alapba teszik. Ebből a pénzből kizárólag csak befektetőknek felajánlható területeket vásárol a város, magyarázta Antal Árpád. „A gazdasági válság következtében csökkennek a telekárak, ezt kell az önkormányzatnak most kihasználnia” – hangsúlyozta az elöljáró.
Antal Árpád több ízben is megfogalmazta már, hogy az önkormányzat ingyen közművesített telket ad a befektetőknek, hogy ezzel is fellendítsék a város gazdasági életét. Amint arról beszámoltunk, a svéd IKEA is jelentkezett, hogy élne a kedvezményes ajánlattal, több millió eurós beruházással 300 alkalmazottat foglalkoztató gyárat építene. A kiszemelt telket azonban a korábbi önkormányzat mezőgazdasági célokra koncesszióba adta egy izraeli üzletembernek. Jelenleg a jogi képviselőjével tárgyalnak, de ha békés úton nem sikerül, perrel bontják fel a húszhektáros területre szóló bérleti szerződést.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.