
Elkezdődtek az előkészületek a sepsiszentgyörgyi strand megnyitására. Tischler Ferenc alpolgármester azonban érdeklődésünkre elmondta, a nagymedence felújítására idén nem kerül sor.
2014. május 25., 14:292014. május 25., 14:29
„Ha tavasszal nekiláttunk volna az úszómedence korszerűsítésének, akkor késett volna a strandnyitás, ezért úgy döntöttünk, a nyár folyamán lebonyolítjuk a közbeszerzést, és amikor befejeződik az idény, elkezdjük a munkálatokat” – részletezte Tischler Ferenc. Az elképzelés szerint a felújított nagymedencét jövő nyáron vehetik birtokba a strandolók.
Az olimpiai medence korszerűsítésére két változat is szóba került: megtartják a jelenlegi 2,5 méter mélységét, hogy úszóversenyekre is használható legyen, vagy menedékesen 1,5 méteresre csökkentik a mélységét, így a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé teszik.
Tavaly nyáron a strand látogatói a belépő jegy mellé kaptak egy kérdőívet, és eldönthették, hogy melyik változatot támogatják. Antal Árpád polgármester azzal indokolta a közvélemény-kutatást, hogy az érintetteknek kell határozniuk a medence jövőjéről. A nyilatkozók elsöprő többsége a jelenlegi 2,5 méteres mélység mellett foglalt állást.
Amint arról korábban bezsámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját költségvetésből költött 4 millió lejt a strand élményfürdővé alakítására, négy kismedencét, csúszdákat, zubogót alakítottak ki, a nagymedence egyelőre megmaradt a régi formában. A szabadidős létesítményt nemcsak helybéliek kedvelik, tavaly egész Háromszékről, sőt Brassó megyéből is szép számban érkeztek látogatók.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!