Hirdetés

Senkinek nem kell az egykori csíkszeredai traktorgyár

Jórészt üresen, kihasználatlanul állnak az egykori csíkszeredai traktorgyár időközben többször is gazdát cserélt ingatlanai a megyeszékhely keleti, illetve nyugati iparnegyedében. Nem kerül vevő.

Kovács Attila

2015. február 24., 19:272015. február 24., 19:27

„A Ceauşescu-korszak – a nagy beteljesülések korszaka” – ez a nagybetűkkel, román nyelven felfestett felirat még egészen jól elolvasható az egykori csíkszeredai traktorgyárnak a székelyföldi város nyugati iparnegyedében, a Hargita utcában álló egyik csarnokán.

Az utca felőli fronton a „Ceauşescu hősiesség – Románia kommunizmus” szlogent már nehezebb kivenni, a fák is takarják a rálátást. A szövegre 1990-ben rámázoltak ugyan, de az eredeti festék tartósabb volt, így még ki lehet betűzni.

A volt traktorgyár Hargita utcai műhelycsarnokainak egy részét, illetve az irodaépületet már az 1990-es években értékesítették, több vállalkozás is működött, illetve működik ezek átalakítása nyomán. Több mint 5000 négyzetméternyi épület, illetve terület viszont a traktorgyár 2006-ban befejeződött csődeljárása és árverezése után került magántulajdonba.

Az azt megvásárló cég illetékese, Kurkó János György kérdésünkre elmondta, a terület és az épületek jelentős részét már hét-nyolc évvel ezelőtt továbbadta különböző cégeknek, van bérlő is, de olyan vállalkozásról is tud, amely megvásárolt ingatlanrészével nem kezdett semmit. A csarnokok egy részét időközben le is bontották, az udvar elhanyagolt, gondozatlan.

A gyártelep eladóként szerepel abban a kiadványban, illetve honlapon is, amelyet a polgármesteri hivatal megbízásából készítettek, és amely csíkszeredai befektetési lehetőségeket ajánl. Két másik tulajdonos számára a remény látszott felcsillanni, amikor arra voltunk kíváncsiak, van-e érdeklődő az egykori traktorgyár részét képező, eladásra kínált ingatlanok, telkek iránt. Az el nem készült csíki pláza, amelyet tulajdonosai a volt traktorgyár egyik részlegének megvásárlásával és átépítésével készültek létrehozni a Hunyadi János utcában, már három éve eladó.

A tulajdonost képviselő North Gate Plaza Kft. marketingigazgatója, Hanan Shraiter szerint 12 millió eurós beruházás történt a szórakoztató és üzletközpont kialakítása érdekében, de az eladási ár ennél jóval szerényebb. A csíkszeredai befektetési lehetőségeket ajánló honlapon 5 millió euróért kínálják eladásra az épületegyüttest.

„Négyért is eladnánk, csak vásárolja meg valaki” – ajánlotta Shraiter. Hasonlóan készségesnek mutatkozott a szomszédos, szintén Hunyadi János utcai telek tulajdonosának képviselője. A volt traktorgyár egykori szerszámgépkészítő és megmunkáló műhelye a hozzá tartozó irodahelységekkel együtt, illetve a több mint tízezer négyzetméteres terület ma lehangoló képet mutat. Ezt két éve árulja a tulajdonos, akit egy bukaresti cég képvisel. 800 ezer eurót kérnek, de nincsenek érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés