
Saját villamossal készül előrukkolni az aradi Astra, hogy többé ne függjön az Imperio modell gyártásában partner Siemenstől, a németek ugyanis külön feltételeket szabnak a versenytárgyalásokon.
2015. szeptember 28., 20:462015. szeptember 28., 20:46
Minderről Adrian Paraschiv, az Astra marketingigazgatója beszélt a hétvégén. Semmilyen részletet nem kívánt elárulni a készülő villamosról, ám az érdeklődők megtekinthették a jármű vázát, mivel azt kiállították abban a csarnokban, amelyben szombat este bemutatták a projektet, amellyel Arad az európai kulturális fővárosi tisztségre pályázik.
Beszédében az Astra marketingigazgatója elmondta, az új cégpolitika alapján korszerű és drágább vagonokat gyártanak, hogy többé ne olcsó termékeket értékesítsenek nagy mennyiségben. „Sok éven át több mint húsz országba szállítottunk. A sok olcsó vagon volt a filozófiánk. Az elmúlt években a figyelmünk az összetettebb vagonokra terelődött, és Iránba, Egyiptomba, Olaszországba és Brazíliába exportáltunk” – ecsetelte Paraschiv.
Hozzátette: az elmúlt időben a vállalat menedzsmentje több európai várost is felkeresett, és arra a következtésre jutott, hogy a villamospark átlagos életkora negyven év körüli, miközben a városközpontokba nem hajthatnak be a szennyező járművek, csak az elektromos meghajtásúak közlekedhetnek. Ilyen körülmények között pedig szerintük nagyon sok esélyük van betörni a piacokra, így az Astra valamennyi versenytárgyaláson részt kíván venni.
„Kelet-Európában szinte mindenhol használtan vásárolt villamosok futnak. Ezekhez már nincsenek cserealkatrészek, egy napon kivonják azokat a forgalomból, és kiírják a liciteket. (…) Részt fogunk venni a versenytárgyalásokon abban a tizenhárom romániai városban is, ahol villamosközlekedés van” – hangsúlyozta Paraschiv.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.