Hirdetés

Romlottak a román gazdasági adatok

Az előzetes adathoz képest éves és negyedéves összevetésben egyaránt enyhén lefelé módosította kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS) az első negyedév kiigazított értékű gazdasági növekedését. 

Hírösszefoglaló

2015. július 07., 17:232015. július 07., 17:23

2015. július 07., 19:582015. július 07., 19:58

A kiigazítatlan érték változatlan: az első negyedévben 4,3 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi első negyedévhez képest. 2014 utolsó negyedévéhez viszonyítva a kiigazítatlan érték szerint a bővülés 1,6 százalék volt, ami szintén változatlan.

Éves szinten a GDP kiigazított értéke 4,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első három hónaphoz képest a májusban közölt 4,2 százalék helyett. A tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,5 százalékos bővülést mértek a korábban közölt 1,6 százalék helyett. A román gazdaság 2013-ban 3,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, tavaly 2,8 százalékos bővülést jegyeztek 2013-hoz képest, az idén 2,5-2,8 százalékos GDP-növekedésre számítanak a hatóságok.

Csökkent az átlagbér

A statisztikai intézet kedden egyúttal arról is beszámolt, hogy májusban nettó 1806 lej volt májusban az országos átlagbér, ami 51 lejes (2,7 százalék) visszaesést jelent az előző hónaphoz viszonyítva, amikor húsvéti vagy más prémiumokat, illetve étkezési vagy ajándékutalványokat osztottak a munkáltatók.

A legnagyobb értékeket a nyersolaj és földgáz kitermelése terén jegyezték, ahol az átlagfizetés elérte a 6523 lejt, a legkevesebbet, átlagosan 1018 lejt pedig a szállodákban és vendéglőkben dolgozók vihették haza. A legjelentősebb, 15,7 százalékos csökkenést a biztosítások (kivéve az állami társadalombiztosítás) terén jegyezték.

A májusi béremelések az alkalmi prémiumoknak voltak betudhatók. A legjelentősebb, 29,7 százalékos növekedést a nyersolaj- és földgázkitermelésben jegyezték. A közszférában az oktatásban dolgozók nettó átlagbére enyhén, 0,4 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Enyhe, 0,6 százalékos bővülést áprilishoz képest a közigazgatásban, az egészségügyben és a szociális ellátás terén regisztráltak.

Csökkentek az ipari megrendelések

Visszaesést regisztrált a statisztikai intézet az ipari megrendelések terén is: a mutató májusban 3,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, miközben áprilisban is 5,7 százalékos visszaesést jegyeztek márciushoz képest. A tavalyi ötödik hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek az új megrendelések. Az év első öt hónapjában az ipari megrendelések 1,7 százalékkal nőttek a tavalyi hasonló időszakhoz képest, miután az első négy hónapban még 2,1 százalékos növekedést jegyeztek éves összevetésben.

Eközben az első öt hónapban az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 1 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, miután az első négy hónapban a bővülés 1,7 százalék volt. Az idei első négy hónapban 2,9 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az első öt hónapra vonatkozó adatokat várhatóan pénteken közli a statisztikai intézet. Tavaly 6,1 százalékkal nőtt a román ipari termelés a 2013-as évhez képest. Az ipar a román gazdaság egyik legfőbb húzóereje.

Isărescu: árcsökkenés van, nem defláció

A júniusi inflációs adatok közlése után kiderül, hogy egyik hónapról a másikra 2 százalékkal csökkentek az árak, az inflációs ráta pedig várhatóan negatív tartományba süllyed a májusi 1,2 százalékos szintről – jelentette ki kedden Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.

Ismételten leszögezte, hogy Romániában nem lehet deflációról beszélni, mivel ez azt feltételezné, hogy árak fokozatosan csökkennek, a lakosság pedig újabb árcsökkenés reményében nem vásárol. „Nálunk nincs defláció, nőtt a fogyasztás” – hangsúlyozta a jegybankelnök.

Mint ismeretes, június elsejétől 24 százalékról 9 százalékra csökkent az élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa/TVA). Az intézkedés egy, a Nielsen közvélemény-kutató által végzett elemzés szerint átlagosan 11 százalékos árcsökkenéshez vezetett, amivel párhuzamosan az eladott termékek száma 17 százalékkal bővült június első felében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés