2013. január 11., 13:362013. január 11., 13:36
A miniszterelnök elmondta: Románia államadóssága 51 milliárd euró, ami a GDP 34,7 százalékát teszi ki. Kiemelte, hogy az EU-ban csak Észtországnak, Bulgáriának és Luxemburgnak van kisebb arányú tartozása. Hozzátette: az adósság csaknem felét az utóbbi négy évben vette a nyakába az ország, az egy főre eső köztartozás 1400-ról 2500 euróra nőtt.
Ponta szerint Romániának 2012-ben sikerült 2007 óta először a GDP három százaléka alá szorítania költségvetési hiányát. Az idén a bukaresti kormány 2,15 százalékos deficittel számol.
Az állami költségvetést az idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euróárfolyamon.
Miután a közalkalmazotti béreket decemberben visszahozták a 2010-es megszorítások előtti szintre, az idén nem lesz további béremelés a közszférában - közölte Victor Ponta.
Elmondta: kormánya nem nyúlt az elővigyázatossági IMF-hitelhez, de az lehetővé tette, hogy egyre kisebb, 5-6 százalékos kamattal finanszírozza kiadásait a pénzpiacokról. A román kormányfő megerősítette, hogy újabb hitelszerződést szeretne kötni a valutaalappal. Erre hivatkozva sem adópolitikai terveiről, sem a minimálbér tervezett növeléséről nem árult el részleteket: mint mondta, nem beszélhet olyasmiről, amit az IMF kedden Bukarestbe érkező küldöttségével akar előbb megtárgyalni.
Romániában az IMF-küldöttség látogatása után, várhatóan január 21-én kerül a 2013-as büdzsé tervezete a parlament elé.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.