
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Ahhoz képest, hogy az eredeti szerződés alapján már 2016 márciusára el kellett volna készülnie, végül pedig a kivitelező tavaly decemberre elvileg véglegesítette a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as jelzésű részét, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) által a múlt heti helyszíni szemle nyomán kiadott jelentése szerint a 12,5 kilométeres szakaszon igencsak sok hibát találtak.
2018. január 17., 16:412018. január 17., 16:41
Érdekes adalék ugyanakkor, hogy a beruházást éppen a CNAIR hatáskörébe tartozó, a közutakért és hidakért felelős Kolozs megyei igazgatóság felügyelte, amelynek jóvá kellett hagynia az építő által késznek ítélt munkálatokat. Az országos társaságnak a Hotnews.ro hírportál által idézett jelentése szerint
a helyszíni szemle során pedig arra is találtak példát, hogy a nagyméretű jelzőtáblák egy részét eltakarták a hangszigetelő eszközök. A kivitelező továbbá nem végezte el megfelelően a pihenőhelyek jelzését sem, számos további táblát ki tennie, és a sztráda kivilágításával sem volt megelégedve az országos társaság.
A Nagyenyedtől Marosdécséig tartó autópályaszakaszon talált hibák kijavítására 90 napos határidőt kapott a kivitelező, amely ugyanakkor további halasztást kérhet, amennyiben az időjárás miatt nem tud megfelelő ütemben haladni.
Az ügyben közleményt adott ki az Infrastruktúráért Egyesület (Asociatia Pro Infrastructura) civil szervezet, amely szerint
A romániai infrastrukturális beruházások alakulását rendszeresen nyomon követő civil szervezet kérte a CNAIR jelentésének nyilvánosságra hozását, ugyanakkor a Kolozs megyei útügyi hatóság által végzett tesztek eredményére is kíváncsiak lennének. Az olasz konzorcium által épített 12,5 kilométeres szakasz egyébként 420 millió lejbe (mintegy 91 millió euróba) került. A szerződést 2014 áprilisában írták alá, a kivitelezés határideje akkor 2016 márciusa volt.

Ahogyan az várható volt, kilencven nappal elhalasztották a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszának átadását a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által megállapított rendellenesség miatt.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!