Hirdetés

Regionális utazásivásárt tartottak a hétvégén Szatmárnémetiben

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg május 7–9. között, immár harmadik alkalommal a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában a Holiday and Travel Expo elnevezésű nemzetközi vakációs és utazási kiállítást. A seregszemlén idén 21 cég képviseltette magát.

Végh Balázs

2010. május 10., 09:092010. május 10., 09:09

Antal Attila, a kiállítást menedzselő Showtime Entertainment Factory rendezvényszervező cég vezetője lapunk kérdésére elmondta, az évente kétszer, tavasszal és ősszel megszervezendő seregszemlével nemcsak az utazásokat szeretnék reklámozni, hanem a közönséget és a helyi szakmát is nevelnék.

„Mivel ennek a típusú kiállításnak még sem a városban, sem a megyében nincsen hagyománya, fel kívánjuk rá hívni a nagyközönség és a helyi utazási irodák figyelmét. Reméljük, a jövőben az önkormányzat is részt vesz majd a szervezésben, hiszen ez a rendezvény a város hírnevét is öregbíti, mivel a kiállítók magukkal viszik tapasztalataikat” – fogalmazott a házigazda. Antal szerint a legtöbb cég, amely nem fogadta el a meghívásukat, pénzhiányra és a válság okozta piaccsökkenésre hivatkozott.

A szervezők sajnálatára a több mint tíz helyi turisztikai irodából csupán három szatmári cég jelentkezett a hétvégén megrendezett kiállításra. A kiállítók nagy része Magyarországról érkezett, valamint egy osztrák cég is képviseltette magát. „Számomra az volt a legfurcsább, hogy a nagy aquaparkok drágállták a nevezési díjat, a környékbeli kis hotelek és szabadidőközpontok pedig szívesen eljöttek” – tette hozzá Antal.

„Először állítottunk fel standot itt Szatmárnémetiben, de ezután minden alkalommal el kívánunk jönni. Azt szeretnénk, ha az emberek Nyíregyházáról hallanak, vagy ott járnak, jussunk eszükbe” – magyarázta a Krónikának Szabolcsi Béla, a nyíregyházi négycsillagos Hotel Pagony képviselője. Kenyeresné Nagy Brigitta, a szintén nyíregyházi Sóstó Gyógyfürdő értékesítési munkatársa szerint eddig minden alkalommal jelen voltak a partiumi seregszemlén, és meg vannak elégedve az itteni vásár hangulatával. „A külföldi vendégeink nagy része a Felvidékről és a Partiumból érkezik, ezért fontosnak tartjuk, hogy minden alkalommal megmutassuk magunkat a régióban rendezett kiállításokon” – véli a szabolcsi vendégkiállító.

A szatmári kiállításon naponta megközelítőleg 500 szemlélődő fordult meg, akik tombolán is részt vehettek, ahol többek között magyarországi aquaparkokba, wellnesshétvégékre nyerhettek belépőket. „A tapasztalataink szerint a hasonló vásárokon csupán 5–10 utazást foglalnak le, ám az utána lévő héten nagyon sok új ügyfelünk lesz, akiknek el is tudjuk majd adni a kirándulásokat. A kiállításon csak érdeklődnek, nézelődnek, majd később eldöntik, mit szeretnének, megbeszélik a családdal, és utaznak” – ecsetelte a rendezvény egyik előnyét Mihaela Nastor, az egyik szatmári kiállító cég ügynöke, aki szerint annak ellenére, hogy a vásáron 5 százalékos kedvezményt ajánlanak minden útjukra, a látogatók nem döntenek azonnal.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés