Hirdetés

Prioritás a munkahelyteremtés

A 2014 és 2020 közötti időszakban azon projektek élveznek majd elsőbbséget a strukturális kohéziós alapokból történő finanszírozási programban, amelyek a legtöbb munkahelyet hozzák létre – jelentette ki szombaton Victor Ponta miniszterelnök Craiován.

Balogh Levente

2012. június 04., 07:382012. június 04., 07:38

A kormányfő elmondta, erre a következtetésre jutott, miután az ország számos régiójába ellátogatott, és egyeztetett a helybeliekkel. A tárgyalások során kiderült, hol szükségesek régiófejlesztésre, infrastruktúrafejlesztésére vagy munkaerőképzésre az európai uniós források.

Ponta elmondta: azt is le kell szögezni, mi a teendő annak érdekében, hogy a már meglevő, illetve a jövőben megvalósítandó befektetések a román állam támogatását is élvezzék. Hozzátette, az EU vezetőivel folytatott pénteki találkozón is arra a következtetésre jutottak, hogy a munkahelyteremtést elősegítő befektetéseket kell elsősorban támogatni.

A miniszterelnök rámutatott: a továbbiakban a magánszférának kell új munkahelyeket létrehoznia. „A munkahelyeket már nem a román állam teremti meg, mint az 1989 előtti időszakban, hanem a nagy magánbefektetők. Ennek egy feltétele van: a román kormány ne gördítsen akadályokat az útjukba, hanem segítse őket minden projektjükben” – hangoztatta Victor Ponta.

Egyébként Daniel Chiţoiu gazdasági miniszter 1,5, 1,7 százalékos GDP-növekedést tervez az elkövetkező hat hónapra, emellett azt is közölte, hogy a kormány nyolc fejlesztési pólust kíván létrehozni az országban. A tárcavezető mindezt szombaton este Temesváron mondta el.

„A kormány és a tárca rövid távú célja egy olyan, a befektetések számára kedvező környezet kialakítása, amely gazdasági fejlődést eredményez. Tenni kell annak érdekében, hogy fenntartható üzleti környezet alakuljon ki. A romániai üzleti szférát az elmúlt időszakban nemhogy fejlesztették volna, de egyenesen olyan intézkedéseket hoztak, amelyek tönkre tették. Az eddigi intézkedések ostobák voltak, a bércsökkentések a gazdasági növekedés lassulását eredményezték” – ostorozta az előző kormányt a gazdasági miniszter. Mint kifejtette, az új kormány által meghozott első intézkedések a gazdaság veszteségeinek csökkentését célozták. Mint kifejtette, az egyik legfőbb cél az állami cégek adósságainak csökkentése volt, ezek aránya ugyanis 2011 végén a GDP 2,6 százalékával volt egyenlő.

A miniszter azt is elmondta, konkrét időpontok rögzítését rendeli el a vállalkozások indításához szükséges engedélyek kibocsátására, hogy ne kelljen hónapokig várni rájuk. Chiţoiu azt is közölte, hogy nyolc gazdasági fejlesztési pólust kíván létrehozni az országban. Ezek közül egy-egy már létre jött Kolozsvárott ás Jászvásáron, míg két újabbat – egy tudományos kutatásra és egy mezőgazdasági és élelmiszer-ipari fejlesztésre szakosodottat – Temesváron alakítanak ki. A miniszter szerint e fejlesztési pólusok elősegítik a befektetők idevonzását. Rámutatott: mind román, mind külföldi cégekre számítanak, az állam pedig adókedvezményekkel szeretné őket befektetésre ösztönözni, miközben a helyi önkormányzatok a szükséges logisztikai és infrastrukturális hátteret biztosítják majd.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
Hirdetés