Fotó: Haáz Vince
A kormány továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 7, legtöbb 7,1 százalékára rúgó államháztartási hiánnyal számol az idei évi költségvetés kidolgozásakor – jelentette ki szerdán Florin Cîţu miniszterelnök.
2021. január 27., 16:342021. január 27., 16:34
Elmondása szerint a jövő héten tervezik beterjeszteni a parlament elé a büdzsé tervezetét, amelynek
ugyanakkor a pénzügyi fenntarthatóság biztosítása érdekében módosítani akarnak bizonyos intézkedéseken, amelyek „pusztító hatással voltak” az elmúlt években az ország pénzügyi helyzetére.
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón a kormányfő azt is elmondta, hogy a kormány a többéves költségvetés-tervezés bevezetésére készül. „Itt most a 2021-es és a 2022-es büdzséről is szó van, hiszen a 2021-ben bevezetendő reformok egy részének a gazdasági hatásai 2022-ben érződnek majd meg. Ezért is jár valamelyest több munkával ez a folyamat, de
– idézte Cîţu nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség. A miniszterelnök egyúttal leszögezte, „a nyugdíjak idén nagyobbak lesznek, mint tavaly voltak”, azt azonban nem pontosította, hogy mennyivel nő a nyugdíjpont értéke. „A nyugdíjtörvényen módosítani fogunk, mert ott több probléma is van” – vetítette előre Florin Cîţu.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!