2009. augusztus 20., 10:272009. augusztus 20., 10:27
Az első félévi összes bevétel, 9,913 milliárd forint, 36 százalékkal meghaladta a tavalyi első félévi 7,262 milliárdot. A második negyedévben a bevétel 1 százalékkal 4,98 milliárd forintra nőtt az első negyedévi 4,933 milliárdról, a bank közleménye szerint.
A nettó kamatbevétel a második negyedévben 2 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest, nagyrészt azért, mert tovább csökkent Romániában a jegybank referenciarátája, viszont a betétekre fizetett kamatráfordítás nőtt. Ezt részben ellensúlyozták a folytatódó vállalatihitel-átárazások. A nettó díj- és jutalékbevételek a második negyedévben 11 százalékkal nőttek az első negyedhez képest, nagyrészt a hitelekkel kapcsolatos magasabb díjbevételek miatt.
A hitelállomány a második negyedévben, 303,46 milliárd forint, forintban és lejben 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de az első negyedhez képest forintban 15 százalékkal kisebb volt. Ennek oka, hogy a bank továbbra is visszafogja hitelezését, illetve a lej a forinttal szemben 11 százalékkal gyengült. A legnagyobb mértékben a nagyvállalati hitelállomány esett vissza. Betétoldalon a tavalyi utolsó negyedévi jelentős betétkivonások után az első félévben lejben 25 százalékos állománynövekedés volt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.