2012. május 15., 08:422012. május 15., 08:42
A tavalyi fukusimai baleset után egyébként több óvintézkedést vezettek be a cernavodai atomerőműnél, melyek alternatív áramforrásokkal való ellátásra, a személyzet pótlólagos kiképzésére, valamint újabb hűtővízforrások biztosítására terjedtek ki. A biztonsági intézkedések 50 millió euróba kerültek. Mint ismeretes, a stresszteszt elvégzését az Európai Bizottság kérte valamennyi tagállamtól a tavalyi fukusimai atomerőmű-baleset után.
Eközben – mint arról beszámoltunk – idén márciusban fél évvel elhalasztották a magánbefektetők kiválasztását az atomerőmű 3-as és 4-es blokkjának megépítésére.
„Egyelőre nem választottunk ki egyetlen befektetőt sem, a jelentkezési határidőt kitoltuk szeptember 15-éig” – közölte akkor a gazdasági minisztérium. Az eredeti határidő március 15-e volt. A cernavodăi atomerőműben az eredetileg tervezett öt reaktor közül eddig kettő épült meg: az elsőt 1996-ban, a másodikat 2007-ben helyezték üzembe.
Az erőmű jelenleg az ország villamosenergia-szükségletének mintegy 18 százalékát fedezi. 2007-ben a kormány úgy döntött, hogy már csak a hármas és a négyes reaktort építik meg. A román állam tulajdonában van a részvények 51 százaléka, a többi hat befektető között oszlik meg: a román Arcelor Mittal és a spanyol Iberdrola 6,2-6,2 százalékkal, míg a cseh ČEZ, az olasz ENEL, a francia GDF Suez és a német RWE egyaránt 9,15 százalékkal rendelkezik. A gazdasági minisztérium azért írt ki újabb tendert, mert 2010 végén a cseh, 2011 elején pedig a francia, a spanyol és a német befektető is kiszállt a projektből.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.