Románia 2019-ben akarja bevezetni az eurót – jelentette ki a szerdai kormányülés elején Victor Ponta miniszterelnök, a Mediafax hírügynökség azonban úgy értesült: ezt a céldátumot nem fogja tartalmazni az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram.
2014. április 30., 17:202014. április 30., 17:20
„Fontos, hogy gazdasági eredményeink tartósaknak bizonyuljanak, és teljesítsük vállalt kötelezettségeinket, hogy Románia is elérje az Európai Unió gazdasági szabványait, és 2019-ben megvalósíthassuk kitűzött célunkat, az euró bevezetését” – mondta a kormányfő.
A Mediafax felidézte: évértékelő sajtóértekezletén Ponta februárban úgy fogalmazott, Románia „akár holnap is bevezethetné az eurót\", mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást.
2012 végéig a román vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Băsescu államfő már 2017-et emlegetett.
A Mediafaxnak nyilatkozó, meg nem nevezett kormányzati forrás szerint Románia a 2019-es céldátumra sem fog kötelezettséget vállalni: a Ponta-kabinet által előkészített idei jelentésben csak annyi szerepel, hogy az ország a konvergenciakritériumok „névleges és valós” teljesülése pillanatában fogja bevezetni az eurót.
A kormányfő által korábban közölt adatok szerint a román gazdaság tavaly 3,5 százalékkal bővült, az éves infláció 1,55 százalékra lassult, a román jegybank pedig 3,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,5 százalékát tette ki, a román államadósság a GDP 40 százalékára tehető, a munkanélküliség 7 százalék körüli.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!