
Enyhén szólva is merész béremelést ígér a közszféra dolgozói számára a román munkaügyi minisztérium. Rovana Plumb tárcavezető hétfőn este a kormányhoz közel álló România TV hírtelevízióban úgy nyilatkozott, a minisztérium által kidolgozott bértörvény alapján mintegy hetven százalékkal emelkedhet 900 ezer közalkalmazott fizetése.
2015. július 21., 17:452015. július 21., 17:45
2015. július 21., 19:042015. július 21., 19:04
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivõ elnöki tisztségét is ellátó miniszter szerint a kormány által támogatott jogszabály alapján a jövedelmeket három szakaszban, 2017-ig emelnék öt bértábla alapján.
„A béremelés átlagban hetvenszázalékos lesz mintegy 900 ezer közalkalmazott számára, míg a jobban fizetett dolgozóké húszszázalékos. Valamennyi állami alkalmazottat a teljesítménye és a ráruházott felelősség alapján fogunk motiválni anyagilag” – jelentette ki a miniszter. Plumb hozzátette, a kormány felvállalta az ország jelenlegi társadalmi-gazdasági realitásaihoz illeszkedő egységes bérezési törvény elfogadtatását, arra azonban nem válaszolt, hogy a javasolt intézkedések mekkora költségvetési kiadást jelentenének, illetve van-e rájuk fedezet az állami büdzsében. A romániai valóságtól kissé elrugaszkodó törvénytervezet értelmében például egy főorvos havi fizetése 7000, egy rezidens orvosé 4000, egy pályakezdő tanáré 1900, míg egy első fokozatú vizsgával rendelkező pedagógusé 4500 lejre emelkedne. A kormány a szeptemberben kezdődő őszi ülésszakon kívánja a parlament elé terjeszteni az új bértörvényt.
Alacsony nyugdíjak
Nyolcszáz lejnél kevesebb öregségi járadékkal kénytelen beérni a romániai nyugdíjasok fele, mintegy 2,3 millió személy – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár adataiból. Miközben a bruttó minimálbér idén márciusban 975 lej, a bruttó átlagbér pedig 2529 volt, az átlagnyugdíj 886 lejre rúgott, a nyugdíjasok 49 százalékának illetménye azonban nem érte el a 800 lejt. Az intézmény által a munkaügyi minisztériumnak eljuttatott kimutatás megállapítja, jelenleg 1,14 nyugdíjas jut egy adófizetőre: előbbiek száma 5,1, utóbbiaké 4,5 millióra rúg.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!