Több mint félezer ügyfélből álló csoport nyert pert a Volksbank ellen jogerős ítélet keretében, miután a bukaresti törvényszék összesen 315 hitelszerződés esetében állapított meg törvénytelenséget. A bíróság úgy ítélte, hogy a megállapodások tisztességtelen feltételeket tartalmaztak, amelyek főként a kockázati, valamint kezelési költségekre, de más banki illetékekre is vonatkoztak.
2014. január 30., 18:072014. január 30., 18:07
A feltételek ugyanakkor feljogosították a pénzintézetet arra, hogy a „pénzpiacon bekövetkezett jelentős változások” esetén felülvizsgálja a kamat értékét. A törvényszék azt is kifogásolta, hogy a hitelszerződések alapján az ügyfeleknek kötelező módon a Volksbank valamely partnercégénél, vagy a pénzintézet által jóváhagyott társaságnál kellett megkötniük a kötelező biztosításokat, a banknak ugyanakkor jogában állt megválasztani, hogy a kliensek mely cégnél újíthatják meg biztosításaikat.
A bukaresti törvényszék jogerős ítéletében semmisnek nyilvánította a kifogásolt feltételeket, annak nyomán is, hogy ezekről a Volksbank nem tárgyalt előzőleg az ügyfelekkel, hanem egyoldalúan módosította a szerződésbe foglaltakat.
A pénzintézetnek a továbbiakban vissza kell fizetnie a klienseknek a tisztességtelen feltételek nyomán beszedett pluszösszegeket, emellett egyénenként 217 lej bírósági perköltség is le kell rónia az ügyvédi iroda által képviselt 580 felperesnek.
A Volksbank illetékesei az ügyre reagálva a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: a jogerős ítéletet – akár kedvező, akár hátrányos – senki nem kérdőjelezheti meg. „A bankkal kapcsolatban hoztak már ehhez hasonló, de előnyös ítéletet is, így messze vagyunk attól, hogy most általános következtetést vonjunk le. A Volksbank természetesen eleget fog tenni a törvényszék döntésének” – fogalmaztak a pénzintézet képviselői.
A romániai jogszabályok egyébként néhány hónapja teszik lehetővé, hogy a bírósági pernyertesség ne csak egy adott, hanem a szolgáltató valamennyi szerződésére vonatkozzék, miután a Ponta-kormány beépítette a hazai jogrendbe a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló uniós irányelvet. Országos szinten jelenleg kilenc pénzintézet ellen zajlik bírósági per, a toplista élén a Volksbank és az OTP Bank szerepel. A Volksbank perei kilencven százalékát elveszítette.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!