Hirdetés

Patthelyzet Kovásznán: senkivel nem tárgyal a Montana Szálló bérlője

A szakszervezetnek és a helyi hatóságoknak nincs eszközük a kovásznai munkakonfliktus megoldására, a munkaadó elzárkózik a párbeszédtől, a prefektussal sem tárgyalnak, az utcára került emberekkel pedig akkor sem álltak szóba, amikor éhségsztrájkoltak. 

Bíró Blanka

2014. február 18., 20:172014. február 18., 20:17

Amint arról már beszámoltunk, a kovásznai Montana Szállót működtető temesvári cég tavaly karácsonykor bontotta fel 25 alkalmazott munkaszerződését, és bár a szakszervezet azonnal akcióba lendült, megkezdődtek a tiltakozások, januárban újabb tíz személy kapta kézhez az elbocsátásról szóló határozatot.

Az elkeseredett emberek napokig szerveztek tiltakozó megmozdulásokat a szálloda előtt, majd néhány napig éhségsztrájkoltak is, de minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, egykori munkaadóik nem álltak szóba velük.

A prefektus segítene, de nem tud

Dumitru Marinescu Kovászna megyei prefektus is megpróbálkozott a felek közötti közvetítéssel, ám nem járt eredménynyel. A kormánymegbízott a társadalmipárbeszéd-bizottság februári ülésére hívta meg a cég képviselőit, ám a munkaadók részéről nem jelent meg senki a tárgyaláson.

A vállalkozás képviselői küldtek egy hosszú hivatalos levelet, amelyben azt firtatták, milyen szerepe lehet a prefektúra intézményének a vállalkozásuk életében, pontos részleteket kértek az ülés napirendi pontjairól, a résztvevőkről, sőt követelték a bizottságot létrehozó prefektusi rendelet másolatát is.

Dumitru Marinescu leszögezte, telefonon nem érte el a vállalkozókat, ám a velük folytatott levelezés során arra a következtetésre jutott, hogy nem nyitottak a párbeszédre, még kevésbé a megegyezésre. A prefektus elismerte, nincs semmilyen törvényes eszköz arra, hogy akaratuk ellenére tárgyalóasztalhoz ültesse a munkaadókat. Mint ismeretes, a temesvári cég a Testvériség (Frăţia) szakszervezettől bérli a szállodát, s amíg a 2011-ben megkötött szerződés feltételeit betartja, szabad kezük van a létesítmény működtetésében.

Folytatódnak a tüntetések 

Vasile Neagovici, az utcára került alkalmazottak érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, újrakezdik az utcai megmozdulást: február 25-étől minden kedden 13 és 15 óra között tüntetni fognak a szálló előtt, remélve, bár az áprilisban érkező első vendégek előtt restellni fogja a menedzsment a konfliktust, és nyitottabb lesz a párbeszédre.

„Lehet, hogy ez a hosszú harc nem éppen a legjobb megoldás, de nincs más lehetőségünk, hiszen a működtető cég csúfot űz az alkalmazottaiból éppen abban a szállodában, amely annak a szakszervezetnek a tulajdona, amelyhez a Sanitas tartozik\" – fogalmazott Neagovici.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője ugyanakkor azzal vádolja a munkaadót, hogy azért bocsátotta el az alkalmazottait, hogy ne kelljen a kollektív elbocsátásnak a munkavállalók számára előnyösebb, de a cégnek bonyolultabb procedúráját végrehajtania. Amint arról beszámoltunk, a szakszervezet bírósági eljárást is kezdeményezett a Montanát működtető cég ellen a ki nem fizetett túlórák ellenértékét és az elmaradt étkezési utalványokat követelve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés