Hirdetés

Parkolás SMS-ben

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

SMS-ben is ki lehet fizetni szeptembertől Nagyváradon a parkolási díjat. Japánban és az Egyesült Államokban jóval fejlettebb mobilos fizetési technológiák ismertek, mint Közép-Kelet-Európában.

Krónika

Krónika

2008. augusztus 27., 00:002008. augusztus 27., 00:00

Szeptember elsejétől Nagyváradon is kifizethetik SMS-ben a parkolási díjat az autósok az Orange és Vodafone hálózaton keresztül. A bihari megyeszékhely az ország második városa, ahol bevezetik a szolgáltatást, Temesváron már működik a rendszer – tájékoztatta a Krónikát Ioan Simon, a polgármesteri hivatal parkolási részlegének vezetője. Az SMS-ek ára 10 eurócent áfa nélkül, ez a mobilszámlán jelenik majd meg.

Első lépésben a 1202-es számra SMS-t kell küldenie a felhasználónak, „OR CONT rendszám” tartalommal, ezt követően a www.tpark.ro honlapon számlát nyitnak számára. A következő lépésben egy úgynevezett vouchert kell vásárolni (például újságosbódéban), ez 10, 20 vagy 30 lej értékű, emellé egy úgynevezett sticker jár, amit a szélvédőre ragaszthat a tulajdonos, hogy igazolja: fizet a parkolásért. A vouchert ledörzsölve látható lesz a feltöltőkód, amelyet a már említett SMS-számra kell elküldeni „OR kódszám” formátumban. Amikor már csak tízpercnyi parkolásra marad fedezet, akkor erről a rendszer SMS-ben értesíti az autó tulajdonosát, hogy az időben újratölthesse számláját, magyarázta Simon. Nagyvárad parkolási szempontból úgynevezett A, B és C övezetre oszlik, 0,8 lejért az A zónában 30 percet, a B-ben háromnegyed órát, a C-ben pedig egy órát parkolhatnak a járművek, ezek a tarifák érvényesek az új szolgáltatásnál is. A parkolás kezdetekor az A övezetből a 0359/7140138-as, a B övezetből a 0359/7140139-es, míg a C övezetből a 0239/71140140-es számot kell hívni, míg a parkolás befejezésekor övezettől függetlenül a 0359/7140141-es számot kell tárcsázni. Ezek a hívások ingyenesek. Amennyiben valaki megfeledkezik a kijelentkezésről, a rendszer 18 órakor, a parkolási idő lejártakor automatikusan megszakítja a kifizetést. Legkevesebb 30 percet ki kell fizetni a parkolásért, ám amennyiben ezt az időt túllépik, attól kezdve percenként vonják le a parkolási díjat a számláról, magyarázta Simon.

Még fejlődőben van a mobilos fizetési piac

A Portfolio internetes portál által tegnap közzétett elemzés különben rámutat, hogy külföldön, különösen Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban jóval fejlettebb mobilos fizetési technológiák ismertek, mint Közép-Kelet-Európában. A Juniper Research előrejelzései szerint azonban a következő öt évben további dinamikus bővülés várható a piacon, ami a mobilon keresztül beszerzett digitális és fizikai termékek értékét illeti. A három legjelentősebb régió 2013-ra Távol-Kelet és Kína, Észak-Amerika, valamint Nyugat-Európa lesz, utóbbiak ugyanis most kezdik felfedezni a potenciált a mobil web alkalmazások fizetési csatornaként történő alkalmazásában.

Csak oda kell érinteni a telefont

A Juniper Research tanulmánya szerint külföldön már több helyen bevezették az NFC, azaz Near Field Communication technológiára épülő fizetési rendszert. Ez a technológia azt feltételezi, hogy a fogyasztónak csak a leolvasóegység közelébe kell helyeznie a telefonját, és már fizethet is. Ehhez azonban speciális készülékkel kell rendelkeznie a vásárló és az eladó félnek is ahhoz, hogy a tranzakció létrejöjjön. A két készüléknek ugyanis információcserét kell végrehajtania egymás között a pénzügyi teljesítés előtt. Ilyen rendszer működik többek között Ausztriában, ahol a metró- és vasútállomásokon elhelyezett több mint 800 berendezésnél lehet jegyet venni, valamint ital- és ételautomatáknál mobillal vásárolni.

Fizetni SMS-ben

A másik mobilosfizetési kategória, mikor az eladó és a vevő nem „találkoznak” egymással, vagyis amikor digitális termékeket – például csengőhangot, játékot vagy jegyet – vásárol. Ebben az esetben a mobil nemcsak fizetési eszköz, hanem ide történik a termék leszállítása is. Lehet szó azonban valós, fizikai termék vásárlásáról is – legyen az könyv, CD vagy akár ruházati cikk. Az utóbbi, vagyis távoli mobilos fizetési formának természetesen számos típusa, csoportosítása létezik. A már említett digitális termékek, vagyis csengőhangok, játékok telefonra történő letöltésekor a fizetés többnyire az operátorok által vezetett, limitált egyenleg terhére történik. Ennél is egyszerűbb és elterjedtebb megoldás, amikor prémium SMS formájában lehet fizetni az adott termékért vagy szolgáltatásért. Ezt akárki igénybe veheti, aki mobiltelefonnal rendelkezik. Nem véletlen, hogy ez a forma a domináns a mobilos fizetési piacon, még ha körülményessé, és sokszor költségessé is teszi a folyamatot.

Online-vásárlás mobillal

A harmadik fizetési forma tulajdonképpen úgy működik, mint a számítógépen keresztül végrehajtott online-vásárlás, mobil esetében ez tehát WAP-on keresztül végrehajtott tranzakciót jelent. A brit mobilszolgáltatók által tavaly bevezetett úgynevezett PayForIt rendszer például lehetővé teszi kis értékű, 10 font alatti termékek vásárlását úgy, hogy azok ellenértékét a következő havi számlával kell kiegyenlíteni. A módszer kifejlesztésével azok számára kívántak alternatívát nyújtani, akik bizalmatlanok az emelt díjas SMS-ek formájában történő fizetésekkel szemben, a PayForIt használatakor a mobil képernyőjén ugyanis azonnal megjelenik, hogy mit vettek, milyen értékben, és kitől.

Szintén SMS küldésével indul az a mobilos fizetési tranzakció, amit a PayPal Mobile képvisel, itt azonban nem feltétlenül a telefonegyenlegből, vagy az előfizető számlájáról történik a kiegyenlítés, hanem bankkártyáról, ami lehet betéti vagy hitelkártya is. Ez tulajdonképpen annyi különbséget jelent az online-fizetéshez képest, hogy számítógép helyett elegendő egy mobiltelefon is hozzá.

A PayForIt-tal ellentétben az amerikai Digby vagy mPoria szintén wapon keresztüli vásárlást tesz lehetővé, azonban itt már nemcsak digitális, hanem fizikai termékek megvásárlására is lehetőség van, természetesen csak bizonyos üzletek és alkalmas mobilkészülék esetén.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés