
Üresen állnak az albérletek. A kincses városbeli ingatlanpiac szoros összefüggésben áll a bérpiaccal
Fotó: Jakab Mónika
Határozottan érződik, és valószínűleg fokozódni fog a válság a kolozsvári ingatlanpiacon, amely szorosan kapcsolódik az albérletpiachoz. Az egyetemi élet megszűnésével a bérpiac összeroppant, a lakások pedig továbbra is drágák. A lapunknak nyilatkozó ingatlanközvetítő felhívta a figyelmet, hogy bár sokan szeretnének olcsón ingatlant vásárolni, az eladók ragaszkodnak a magas árakhoz.
2020. július 10., 16:352020. július 10., 16:35
Nagy vonalakban beindult ugyan a kolozsvári ingatlanpiac a lazítások következtében, de nem épp olyan, mint a járvány miatt bekövetkezett válság előtt – vázolta a helyzetet a Krónika megkeresésére Bónis Endre, a kincses városbeli Reform ingatlanközvetítő cég tulajdonosa. Most már élénk a kereslet a kolozsvári ingatlanpiacon, e tekintetben ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a járvány előtt:
Mivel az emberek szkeptikusabbak, mint korábban, erőteljesen észlelhető, hogy most már képesek határozottan tervezni, nem vállalkoznak vásárlásra, tehát érződik az anyagi bizonytalanság.
Bónis Endrétől megtudtuk, a lakásárak majdnem ugyanolyan magasak, mint 2019-ben, hiszen az eladók ragaszkodnak az árakhoz. „Sokan kerestek meg engem azzal, hogy mivel itt van a válság, vásárolni szeretnének jutányosabb áron. De nem tudok olyan akciós vásárokat ajánlani, mint amiben az emberek reménykednek” – mutatott rá az ingatlanközvetítő cég tulajdonosa. Mint kifejtette, Kolozsvárra az volt a jellemző, hogy sokan vásároltak ingatlant bankkölcsönből, kiadták, és a bérből majdhogynem fedezni tudták a hitelt, viszont ha ezután nem tudnak bért termelni, nagyon megszorulnak azok, akik eme logika alapján gondolkodnak.
Bónis Endre úgy látja, hogy az elkövetkező időszakban még inkább éreztetni fogja a hatását az ingatlanpiacon, hogy a leállások, az egyetemi élet megszűnése (az oktatás online térbe költöztetése) miatt a bérpiac teljesen összeroppant.
– mutatott rá az ingatlanközvetítő cég tulajdonosa.
A szakértő azt is elmondta, a vásárlók nagy része befektetésként vásárol lakást, hogy aztán bérbe adja, és ha nem fogják tudni kitermelni a kívánt összeget, akkor biztosan csökkenni fognak az árak.
„Határozottan érződik a bérpiacon, hogy megroskadt. Mivel az egyetemisták nem tartózkodhattak Kolozsváron az elmúlt hónapokban, tömegesen mondták fel az albérleteket. Nagyon sok olyan esettel szembesültem, hogy például a 300 vagy 400 eurós lakbért lecsökkentették 100 euróra, csak maradjon meg a bérlő, és hogy folytatódhasson a bérlés ott, ahol abbamaradt. Rengeteg az olyan eset is, amikor a bérlők teljesen visszamondták az albérletet. Rengeteg bérlakás kínálkozik jelenleg a piacon” – ecsetelte Bónis Endre.
Az ingatlanközvetítő cég tulajdonosa kérdésünkre arra is kitért, hogy az ingatlanhelyzet szempontjából egészen biztosan lesznek további hozadékai a járványhelyzetnek, és úgy tűnik,
„Több olyan vállalkozóval beszéltem az utóbbi időben, akik a vevők pénzéből építettek fel tömbházakat. Arra panaszkodnak, hogy erre már nem számíthatnak, hanem bankkölcsönhöz kell folyamodniuk, vagy előbb fel kell építeniük az ingatlant és csak utána tudják eladni. Az emberekben jócskán alábbhagyott a bizalom és a vásárlási kedv, mindenképpen nagy válság körvonalazódik” – fejtette ki Bónis Endre.
Az ingatlanárak egyébként Bukarestben emelkedtek: júniusban a háromszobás, régi építésű tömbházlakások drágábbak lettek, mint amilyenek májusban voltak – írta a Ziarul Financiar az ingatlanokra szakosodott SVN Románia cég adataira hivatkozva. Májusban a háromszobásokhoz átlagban 97 ezer euróért lehetett hozzájutni Bukarestben, ezek az árak a tavalyi év júniusi áraihoz képest 4,3 százalékkal magasabbak.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!