2007. október 12., 00:002007. október 12., 00:00
szeptemberi infláció idei rekord, az adat elsõ ízben haladta meg a központi bank decemberi célsávjának felsõ határát. Augusztusban átlagosan 0,86 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 4,96 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban. Márciusban a tizenkét havi infláció a rendszerváltás óta legalacsonyabbra, 3,66 százalékra csökkent Romániában, azóta gyorsul. Tavaly decemberben 4,87 százalékos, 2005. decemberben 8,6 százalékos volt. Az is táplálja az inflációt, hogy a bérek és a fizetések továbbra is gyorsan emelkednek. Augusztusban a nettó átlagbér, 1030 lej, egy hónap alatt 1 százalékos emelkedéssel reálértékben 1,8 százalékkal elmaradt ugyan a júliusitól a növekvõ infláció miatt, de reálértékben 16,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A nagy béremelkedés ellenére az inflációt korábban féken tartotta, hogy a közkiadások elmaradtak a tervezettõl, de lassan ez is változik, habár egyelõre nagy a bizonytalanság az elõrejelzésekben. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter szerint nem valószínû, hogy az államháztartási hiány az idén meghaladná a tervezett, GDP-hez viszonyított 2,8 százalékot, sõt akár a hazai össztermék legföljebb 2,4–2,5 százaléka is lehet. Az elsõ öt hónapban többlet volt, a GDP 0,4 százalékával egyenértékû. Az EU-bizottság a legutóbbi, május eleji hivatalos becslése szerint viszont Románia államháztartási hiánya idén és jövõre a GDP 3,2–3,2 százaléka lehet, a novemberben Brüsszelben becsült 2,6-2,6 százalék helyett. A kormány jövõre 2,7 százalékos államháztartási hiányt valószínûsít.
Hírösszefoglaló
Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Marcel Boloș, aki az első Ciolacu-kormány pénzügyminisztere volt 2023 júniusától 2024 decemberéig, azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban.
Cáfolta kedden a kormány, hogy az általános nyugdíjkorhatár emelését fontolgatja – a reakció annak nyomán született, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn este arról beszélt: elengedhetetlen a nyugdíjazási korhatár emelése.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.