Kovászna megye munkaerő-stratégiáját próbálják kidolgozni a helyi nagyvállalkozók, az önkormányzatok és a különböző szakintézmények. Az érintettek a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara kezdeményezésére a hónap elején találkoztak először, s arra jutottak, hogy az egyeztetéseket rendszeresíteni kell, hogy feltérképezzék a valós problémákat, azok okait, majd megoldásokat is körvonalazzanak.
2014. január 23., 18:292014. január 23., 18:29
Édler András, a kamara elnöke (képünkön) a Krónikának elmondta, Kovászna megye legnagyobb mukáltatói, a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzatok képviselői, valamint a munkaerő-elhelyező ügynökség szakemberei keresik a kiutat a jelenlegi helyzetből.
Azóta már szerveztek egy gyárlátogatást, a kormánykereket gyártó sepsiszentgyörgyi Autoliv vállalat mutatta be a munkakörülményeket. Az üzem alapításakor 600 új munkahely létrehozását ígérte, azóta 1650 alkalmazottat foglalkoztat, de kétezernél is több munkásnak lenne helye. A következőkben közös iskolalátogatást terveznek, a Puskás Tivadar iskolában vizsgálják meg, hogyan zajlik a szakoktatás.
„Ha pontosan látjuk,milyen területeken van munkaerőhiány, feltérképezzük a munkanélküliek milyen típusú állást tudnak betölteni, és hogy milyen típusú szakoktatás zajlik, akkor könnyebb lesz kialakítani a munkaerő- stratégiát” – szögezte le Édler, aki szerint ez a kommunikáció hosszú távon az egész megyének hasznára válik.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az egyeztetések után egyébként úgy nyilatkozott, hogy át kell alakítani a szakképzést, fel kell újítani az ipari kultúrát és a munkamorált, amiket a sikertelen magánosítások tettek tönkre a térségben.
Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy bár több mint hatezer munkanélkülit tartanak nyilván, közülük valójában csak kétezerre rúg azok száma, akiket valóban alkalmazni lehet, a többiek szociális segélyből élnek, nem tudnak írni- olvasni, így csak az állattartásban vagy a földművelésben találhatnak munkát. A munkáltatók viszont folyamatosan panaszkodnak, hogy nem találnak elegendő és megfelelő munkaerőt. A helyzet javítása érdekében indítanak egyébként, mint ismert, képzést az írástudatlan állástalanok felzárkóztatására.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!