Hirdetés

Ortodox egyház – virágzó vállalkozás a gazdasági krízisben

A Bussines Standard pénzügyi szakemberei szerint az ortodox egyház Románia egyik legjobban virágzó „vállalkozásának” számít. Évi bevétele mintegy 90 millió euró körül mozog. Ennek jelentős részét az állam biztosítja, illetve az egyház saját gazdasági tevékenységei által teremti elő. Az erdészek és ingatlanszakértők csupán a visszakapott 40 ezer hektár erdőt több mint 400 millió euróra becsülik, míg a szántóföldeket 20 millió euróra értékelik.

Szucher Ervin

2009. május 28., 16:432009. május 28., 16:43

Míg az MSN Money pénzügyi szakértői szerint 2001 és 2003 között, három éven keresztül a Vatikán veszteségesnek bizonyult, a lényegesen kisebb területen „gazdálkodó” és sokkal kevesebb hívet számláló Román Ortodox Egyház (BOR) mérlege évről évre komoly nyereséget mutat.

Az ortodox egyház országszerte csaknem 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ami az államnak a tavaly 42 millió eurójába került. Az alkalmazottak közel kétharmadát a lelkészek képezik. A papok fizetésének ötven százalékát a kultuszminisztérium biztosítja. Egy kezdő lelkésznek havi nettó száz eurót folyósít, míg a pátriárkának 1560-at, ami azt jelenti, hogy a fiatal ortodox papok legalább hétszáz lejt keresnek, az egyházfő fizetése pedig a tízezer lejt is meghaladja.

Fellángoló gyertyakereskedelem

Meglepőnek tűnhet, de szinte valamennyi egyházközség a gyertyák eladásából teremti meg nyereségének legnagyobb részét. A bevételeket a hívektől érkező adományok és a kegytárgyak forgalmazása kerekíti ki. Statisztikai becslések szerint az egyház évi 14 millió eurós nyereséget termel a jellegzetes sárga gyertyák eladásából. Az ingatlanok bérbeadásából származó bevétel – a gyertyakereskedelemből származó összegekhez képest – elenyészőnek tűnik.

Az ortodox egyház – a számok tükrében

– Egy középfokú végzettséggel (úgynevezett szemináriummal) rendelkező kezdő ortodox pap havi bruttó 459 lejt kap az államtól és ugyanennyit keres meg egyházától;

– Teoctist pátriárka havonta 7204 lejes juttatásban részesült az állam részéről, utódja Daniel fizetéséről nem rendelkezünk adatokkal;

– A legutóbbi pénzügyi mérleg szerint a Moldva és Bukovina metropoliája által működtetett Golia építkezési vállalat 440 ezer eurót termelt az egyház számára;

– A kolozsvári érsekség költségvetésében évi 2,89 millió euró szerepel templomépítés és -javítás címen;

– A gyulafehérvári érsekség mintegy 300 ezer eurót érő részvénycsomaggal rendelkezik a segesvári VES RT.-nél;

– Amennyiben az egyház visszakapja a további 200 ezer hektár erdejét, vagyona további 5 milliárd euróval gyarapodik.
A pénzügyi adatok a Román Ortodox Egyháztól, illetve a vallásügyi államtitkárságtól származnak.

Ezt Constantin Stoica, a Román Ortodox Egyház (BOR) szóvivője is elismeri. „A jövőt illetően, egyházunknak komolyabb pénzügyi stratégiát kell kidolgoznia. Mielőbb vissza kell szereznünk valamennyi államosított ingatlanunkat. Ugyanakkor újabb épületek és földek felvásárlásában kell gondolkodnunk, hisz mindannyian látjuk, bármilyen is a gazdasági helyzet, a legjobb befektetést az ingatlan jelenti” – nyilatkozta Constantin Stoica. A szóvivő szerint az egyház már visszaszerezte szántóföldjeinek javarészét, ami országos szinten több mint negyvenezer hektárt jelent. Ugyanennyi erdővel rendelkeznek, és további kétszázezer hektár restitúcióját várják.

Rádiózás, borozás és tőzsdézés

Jelentős összegek folynak be a különböző vállalatokban birtokolt részvényekből is. Az országos cégbíróság (ONRC) adatai szerint Moldova és Bukovina Metropoliája a Durău Rt. turisztikai cég résztulajdonosa. A iaşi-i érsekség egy építkezési vállalatban, a Golia Kft.-ben birtokolja a részvények 95 százalékát. Ugyanakkor a Hotel Casa Bălţăteşti és a buciumi borlerakat társtulajdonosa.

A moldvai kolostorok is aktív résztvevői az üzleti életnek. Terra Crucis néven közös céget hoztak létre a mezőgazdasági területek művelésére. A neamţi-i kolostor pedig egymaga birtokolja a Sfînta Troiţă nevet viselő fafeldolgozó üzemet. Craiova érseksége a Praxis cég többségi tulajdonosa, mely 12 százalékos részesedéssel rendelkezik az energiakereskedéssel foglalkozó cernavodăi Elcomexben. A 2006-os adóbevallása szerint az olténiai egyház csaknem 250 ezer eurót nyert.

A Nagyszebenben székelő Erdélyi Metropólia peres úton megszerezte a város központjában fekvő, háromcsillagos Bulevard Szállodát, mely a Continental lánccsoport tagjává vált. A gyulafehérvári érsekség öt százalékos részesedést vásárolt a tőzsdén a segesvári edénygyárból. A Pátriárkia 2001-től a bukaresti Lebăda Szálloda tulajdonosa, mely Constantin Stoica szerint évi egy millió eurót termel az egyháznak.

Szakszervezetek a pópáknál

Dolj, Olt és Vâlcea megye mintegy ötven papja fordult bírósághoz azzal a kéréssel, hogy jegyezzék be a Jó pásztor nevű „szakszervezetüket”. Egy craiovai bíróság jóváhagyta – a román ortodox egyháztól egyébként teljesen idegen – világi szerveződési formát, amelynek az alapítók szerint az lesz a feladata, hogy információkkal szolgáljon a híveknek az egyház életéről, valamint megmagyarázza a román ortodox egyház életét szabályozó statútumot.

Az olténiai metropolia hivatal „nem díjazta” a szakszervezetes papok ötletét. Az egyházkerület vezetői úgy vélik, hogy egy pap nem tekinthető világi alkalmazottnak, így sztrájkba sem lépet. Ugyanakkor határozottan elutasítják azt a lehetőséget, hogy esetleges „munkabeszüntetés” miatt a szóban forgó papok temetetlenül hagyják a halottakat, vagy emiatt ne kereszteljék meg a gyermekeket.

A román ortodox egyház központi vezetősége is felemelte szavát a kezdeményezés ellen, és az egyház szabályaival ellentétesnek nevezte a papok szakszervezetét. Ennek ellenére több moldvai pap is követni szeretné ezt a példát, így növekedhet Romániában a vallási alapú szakszervezetek száma.

Szintén az egyházat és papságát virágoztató tevékenységnek számít a különböző ingatlanok – és újabban ingóságok – megszentelése. Az ország több, főként regáti kolostoraiban az udvaron sorban állnak azok a gépkocsivezetők, akiknek a pópa mintegy 50 lejes díjért megszenteli az autójukat. A szentelt vízből nem csak a külsőre jut, hanem a kormányra, az ülésekre és a csomagtartóba is. Szintén a kolostorok kútjai is mágnesként vonzzák a pénzt. Az aprópénz leértékelődése és a „papírpénz” műanyagosítása következtében a látogatók többsége már nem is jelképes banisokat, hanem nagyobb címletű bankókat dob a kútba.

Az országban szinte nincs olyan egyházkerület, mely ne rendelkezne rádióadóval, nyomdával és vallási kiadvánnyal. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) adatai szerint csak a Kiss FM és Magic FM adókat működtető SBS Broadcasting rendelkezik több licenccel – országszerte mintegy hetvenöttel –, mint a két egyházi adó, a Radio Trinitas és a Micul Samaritean. Trinitas TV néven a BOR televízióadót, Basilica néven pedig hírügynökséget működtet, a Ziarul Lumina az első romániai ortodox napilapnak számít.

Szaporodó hagymakupolák

Az egyház adatai szerint a tavaly országszerte 207 templom építését fejeztek be és újabb 105-nek láttak neki. Közben további, korábban megkezdett 919 templom felhúzása folyatódott. Ezzel egy időben 547 templomot renováltak és 362-ben kezdték el festeni az ikonokat.

Egy közepes méretű templom felépítése és berendezése mintegy nyolcvan és százezer euró közötti összegbe kerül. Az egyháznak szinte még egy ennyit kell áldoznia ikonfestésre. Az erre szakosodott hivatásos vagy amatőr művészek hetven euróért vállalják a falfestmények négyzetméterét.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hivatalos: megválik kilencszáz alkalmazottjától egy autóipari beszállító

Hivatalosan is közölte az Aptiv amerikai autóipai vállalat, hogy 900 alkalmazottjától válik meg a borosjenői gyárának bezárásával. A térség legnagyobb munkaadója az EU-n kívülre helyezi a termelést.

Hivatalos: megválik kilencszáz alkalmazottjától egy autóipari beszállító
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Kormányfő: ha nem találunk megoldást, ellehetetlenülhet a Lukoil romániai működése

Az Egyesült Államok Lukoilra vonatkozó szankcióinak bevezetése megnehezítheti a vállalat romániai működését, ha nem találnak gazdasági megoldást, a Lukoilnak nagyon nehéz lesz Romániában működnie – szögezte le Ilie Bolojan miniszterelnök.

Kormányfő: ha nem találunk megoldást, ellehetetlenülhet a Lukoil romániai működése
2025. november 13., csütörtök

Párbeszédre hívták a kormánypártok a szakszervezeti szövetséget

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ is tárgyalásra hívta a szerdán a fővárosban tüntető Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) képviselőit.

Párbeszédre hívták a kormánypártok a szakszervezeti szövetséget
2025. november 13., csütörtök

Jóváhagyták Románia felülvizsgált helyreállítási tervét: több mint 21 milliárd eurót hívhat le az ország

Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.

Jóváhagyták Románia felülvizsgált helyreállítási tervét: több mint 21 milliárd eurót hívhat le az ország
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Meredeken drágultak az üzemanyagok, a miniszter szerint indokolatlanul – Okok és várható piaci mozgások

Az elmúlt időszak drágításai nyomán elérték a 2025-ös csúcsot az üzemanyagárak, a gázolaj produkálta a leglátványosabb áremelkedést, amelynek literenkénti ára a legtöbb töltőállomáson átlépte a 8 lejes lélektani szintet, de a benzin ára is nőtt.

Meredeken drágultak az üzemanyagok, a miniszter szerint indokolatlanul – Okok és várható piaci mozgások
2025. november 13., csütörtök

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
2025. november 12., szerda

Kolozsvár már nem bajnok: két nagyváros lehagyta az ország legdrágább piacát az eladott lakások számában

Idén októberben több mint 14 ezer lakás cserélt gazdát Romániában, mégis ez volt a leggyengébb október az elmúlt négy évben.

Kolozsvár már nem bajnok: két nagyváros lehagyta az ország legdrágább piacát az eladott lakások számában
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Nem kérnek a kozmetikázott reformból – A román gazdák elutasítják az Európai Bizottság agrárpolitikai engedményeit

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke reagált a Közös Agrárpolitikát átszervező javaslata nyomán kialakult vitára. A Romániai Gazdák Klubja úgy fogalmaz, hogy az Európai Bizottság javaslata „pusztító költségvetési csökkentéseket rejt”.

Nem kérnek a kozmetikázott reformból – A román gazdák elutasítják az Európai Bizottság agrárpolitikai engedményeit
2025. november 12., szerda

Többen is lecsapnának a Carrefour romániai üzletláncára sajtóértesülések szerint

Három potenciális vevője is akadt a Carrefour francia kiskereskedelmi üzletlánc romániai érdekeltségei iránt a Profit.ro forrásai szerint.

Többen is lecsapnának a Carrefour romániai üzletláncára sajtóértesülések szerint
2025. november 12., szerda

A statisztika szerint a romániai átlagkereset megelőzte a magyarországit, de még mindig az EU sereghajtói közt szerepel

Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest.

A statisztika szerint a romániai átlagkereset megelőzte a magyarországit, de még mindig az EU sereghajtói közt szerepel
Hirdetés
Hirdetés