Hirdetés

Orosz turistáknak ajánlják Romániát

A török embargótól várják a romániai turizmus fellendülését, ezért erőteljes kampány zajlik az orosz turisták idecsalogatása érdekében. Ennek jegyében hívta romániai körútra az elmúlt héten az Országos Turisztikai Hatóság (ANT) a legfontosabb orosz biztosítótársaságok képviselőit, és ismertette meg velük a fontosabb gyógyfürdőket és más, potenciális egészségturisztikai célpontokat. 

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. április 25., 20:012016. április 25., 20:01

Az előzetes bejelentések értelmében április 16–22. között egyebek mellett Félixfürdőt, Segesvárt, a parajdi sóbányát, Kovásznát, Törcsvárt és Bukarestet kellett volna felkeresniük, de úgy tűnik, végül nem mindenhová jutottak el.

Drágállják a Bihar megyei fürdőket

Cătălin Şipoş, a Nagyvárad melletti, termálvizéről híres üdülőövezetben több szállodát működtető Turism Felix Rt. illetékese a Krónika érdeklődésére hétfőn elmondta, Félixfürdőre és Püspökfürdőre valóban ellátogattak az oroszországi delegáció tagjai, de a találkozón semmi sem konkretizálódott. Ők ugyan valamennyi létesítményüket megmutatták a biztosítótársaságok küldötteinek, de az általuk preferált árajánlat túlzottan alacsonynak bizonyult. „Azokat az árakat még a szezonon kívül sem tudnánk tartani” – árulta el a szakember.

Szárnyal a Danubius Hotels
Tavaly 20 százalékkal nőtt a Danubius Hotels árbevétele Romániában a 2014-hez képest – írta hétfőn a Ziarul Financiar. A lap elektronikus kiadása szerint a vállalat árbevétele elérte a 37,5 millió lejt, a nyeresége 7 millió lej volt. A Danubius Hotels Romániában három szállodát működtet Szovátán, ezek kihasználtsága 63 százalékos volt. A külföldi vendégek jelentős része a Moldovai Köztársaságból érkezett, a Danubius Sovata hotelben az arányuk 18 százalék volt, a Bradet szállodában a vendégek 28 százalékát tették ki.
Ugyanakkor tavaly rendszeresen voltak izraeli turistáik is egy, 860 ezer euró értékű szerződésnek köszönhetően, amelyet egy izraeli turisztikai irodával írtak alá. Ez utóbbi hetente szállított bérelt járattal turistákat Szovátára, ahol a fő idénynek a július és az augusztus számít, ekkor ugyanis a vendégek a Medve-tóban is fürödhetnek.

Rámutatott egyébként, hogy tapasztalata szerint a térségben 1990 óta folyamatosan csökken a külföldi turisták száma, a határon túlról hozzájuk érkező vendégek pedig többnyire elektronikus foglalás útján választják őket, nem pedig ügynökségek révén. Nagyvárad nemzetközi reptere, mint ismert, a felújítása óta először csütörtökön fogadott külföldről érkező járatot, de mint megtudtuk, a nagyjából 300 fős izraeli csoport a megyeszékhelyen szállt meg. Şipoş szerint egyébként ezektől a heti járatoktól nem is remél különösebb fellendülést, de azt kíváncsian várja, hogy lesz-e érezhető idegenforgalmi hatása annak, ha majd a menetrend szerinti európai járatok is beindulnak. „Mi nyitottak vagyunk és megtesszük a magunkét. Felújítottuk, korszerűsítettük a szállodáinkat, az infrastruktúra viszont már nem a mi hatáskörünk” – magyarázta, hozzátéve, hogy jelenleg nincs okuk panaszra, mert létesítményeikben most is telt ház van.

Több mindenre hívnák fel a figyelmet

„Örülünk annak, hogy a hatóságok lépnek, találkozókat, körutakat szerveznek, népszerűsítik a romániai turisztikai potenciált, de hibának tartom, hogy a kínálat csak egy szűk rétegét ismertetik” – fogalmazta meg érdeklődésünkre a múlt heti körút kapcsán Herman Rosner, az Utazási Irodák Országos Szövetsége (ANAT) vezetőtanácsának tagja, aki egyébként szintén úgy véli, hogy a török embargó miatt új lehetőségek nyílnak meg a romániai turizmus előtt.

„Oroszország hatalmas potenciális piaca a hazai gyógyturizmusnak” – mondta a sepsiszentgyörgyi turisztikai vállalkozó, rámutatva egyúttal, hogy ugyan a turisztikai hatóságok, szervezetek időben felismerték ezt a lehetőséget, de azt jobban ki kellene aknázni. Rosner azt nehezményezi, hogy például Kovásznán csak a Clermont szállót és annak kezelőközpontját mutatták be az orosz vendégeknek, a többi négycsillagos hotelt, a mofettákat, illetve a borvízforrásokat már nem. „Bármilyen kevés az idő, úgy kell megszervezni ezeket a látogatásokat, hogy amikor a képviselők hazamennek, tudják tovább ajánlani a látottakat” – összegezte a szakember.

Szakszervezetek is jönnek

Tőle értesültünk arról is, hogy a közeljövőben az orosz szakszervezetek vezetői érkeznek az országba az ANAT meghívására, hogy ők is ajánlhassák majd tagjaiknak a romániai gyógykezelési lehetőségeket. Rosner ugyanakkor emlékeztetett, hogy már több találkozót szerveztek Oroszország bukaresti nagykövetségén, hiszen eddig évente mintegy kétmillió orosz turista látogatott Törökországba, akik az embargó miatt most új célpontokat keresnek. A megbeszéléseken az oroszok kérték, hogy egyszerűsítsék számukra a romániai vízum odaítélésének bürokráciáját. „Oroszországban hagyománya, kultúrája van a gyógyturizmusnak, ezt kell kihasználni. Erre kell összpontosítanunk. Sajnos a tengerparti üdülés tekintetében nem rúgunk labdába, az orosz turisták inkább a bolgár tengerpartot választják. Arra kell készülni, hogy a négy-öt csillagos szállodákra van igény, és ajánlani kell a mofettákat, borvizeket is” – magyarázta a turisztikai szakértő.

Fellendítették a turizmust a fapadosok
Számos külföldi turista érkezett az elmúlt években valamely fapados légitársaság járatával Romániába, így a statisztikák szerint ezek a cégek viszonylag alacsony díjszabásaiknak köszönhetően jelentősen hozzájárultak az idegenforgalom fejlődéséhez. Az idegenforgalmi szakértők ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy az elmúlt időszakban – legalábbis Bukarestben – egyre több külföldi látogató érkezik egyetlen hétvégére.
Lucian Boronea, az Accent Travel utazási iroda vezérigazgatója rámutatott: a fapados légitársaságok egyre nyitottabbak arra, hogy közösen népszerűsítsék az ország idegenforgalmi látványosságait. „A Blue Air, a Wizz Air és a Ryanair például közös, Bukarestet népszerűsítő kampányt szeretne, így az erre elkülönített költségvetéshez ugyanakkora összeggel járulnak hozzá, mint az idegenforgalmi egyesületek” – fejtette ki Boronea. Hozzátette: az, hogy az írországi Ryanair hamarosan bázist nyit a román fővárosban csak a kezdet.
Az utasok számát figyelembe véve tavaly a magyar tőkéjű Wizz Air volt a legnagyobb fapados légitársaság, amely öszszesen 4,5 millió utast szállított az országból, illetve az országba.

Rosner szerint például Kovászna nagyszerű lehetőségeket rejt magában, hiszen nemcsak a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésében értek el jó eredményeket, de a mofettákat, ásványvízfürdőket „természetes Viagraként” is lehet ajánlani. Ugyanakkor hiányoznak az új kutatások, amelyek a természetes gyógymódok hatását vizsgálják, ezek eredményeit nemzetközi szaklapokban lehetne publikálni, hogy hivatkozási alapot jelenthessenek a turisztikai vállalkozóknak is. Másrészt nagy hiányosság, hogy Kovászna nagy távolságra van a repülőtértől, hiszen az otopeni-i légikikötőtől Kovásznáig hoszszabb ideig tart az út, mint amennyit a vendég a repülőn utazott, ez pedig az idegenforgalmi szakértők szerint nagy akadályt jelent. „Erre a brassói repülőtér jelentheti a megoldást” – szögezte le Rosner.

Eddig tucatnyian érkeztek

Eddig mintegy tucatnyi orosz turista fordult meg Kovásznán – mondta el kérdésünkre Kopacz Zsuzsa, a helyi Tourinfo iroda képviselője. „Általában a luxuskörülményeket szeretik, így csak négycsillagos szálloda jöhet számításba, az idegenvezetőnek 24 órában állandóan a rendelkezésükre kell állnia. Elvárják a minőségi szolgáltatást, de fizetnek is érte” – osztotta meg velünk tapasztalatait a turisztikai szakember.

A parajdi sóbányába nem jutottak el

A parajdi sóbányába viszont az előzetes bejelentésekkel ellentétben nem jutottak el az orosz biztosítótársaságok képviselői. Pedig az orosz vendégeket ők is szívesen látnák. Seprődi Zoltán, a sóbánya igazgatója érdeklődésünkre elmondta, elsősorban a szovátai Danubius szállodacsoporton keresztül érkezik hozzájuk nagyon sok ukrán és moldáv csoport. „Oroszok egyelőre kevesebben jönnek, de nagyon szívesen látjuk őket, kitűnő vendégek, nagyvonalúak, költekezők” – fogalmazta meg a bányaigazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés