
Kisakkozzák. A héten eldőlhet, hogy mikor nyithatnak ki a vendéglők belső terei
Fotó: Pixabay
„Bizonyos feltételek között” megnyithatnak szeptember elsejétől a márciusban bezárt vendéglők – lebegtette meg hétfő este Ludovic Orban miniszterelnök a Digi 24 hírtelevízió műsorában. A színházak és mozik nyitásáról is beszélt.
2020. augusztus 25., 07:492020. augusztus 25., 07:49
2020. augusztus 25., 07:492020. augusztus 25., 07:49
A kormányfő újfent jelezte, hogy szakemberek álláspontját kérte a vendéglők esetleges megnyitásáról, mint ahogy arról is, hogy erre milyen körülmények között kerülhet sor, és a hét folyamán döntés várható a témában,
Orban nyilatkozata szerint az éttermek belső terei „nagy valószínűséggel” szeptember elsejétől, „bizonyos feltételek között” fogadhatnak újra vendégeket.
„Úgy gondolom, itt fontos, hogy a rendezvényeknek helyet adó termekben legyen mindenki mellett egy-egy szabad szék” – jegyezte meg a téma kapcsán.
Mint ismeretes, a bukaresti kormány folyamatosan elhalasztotta a vendéglők, bárok belső tereinek, illetve a kulturális intézmények megnyitását, ami elégedetlenséget szült az érintettek és a lakosság körében egyaránt.

A kormányzati szereplők hozzá nem értésével és a felelősségvállalás teljes hiányával magyarázza Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az amúgy is nehéz helyzetben lévő vendéglátóipart sújtó beltéri tiltás folyamatos fenntartását.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!